A Könyves Szövetség, a Gryllus kiadó és a Gödör klub szeretettel vár minden versbarátot az VI. Költészet vásárára, amelyet szeptember 11-12-én tartanak a Gödör klubban.
A Könyves Szövetség, a Gryllus kiadó és a Gödör klub szeretettel vár minden versbarátot az VI. Költészet vásárára, amelyet szeptember 11-12-én tartanak a Gödör klubban.
Tőzsér Árpád pozsonyi magyar költő vehette át a Quasimodo Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz versíró nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén; a szerző Esti dramolett című versével nyerte el a fődíjat 198 pályázó közül.
Száznegyven éve, 1869. szeptember 6-án született Felix Salten osztrák író, akinek nevét Bambi című regénye tette közismertté. Siegmund Salzmann néven budapesti zsidó családban született, szülei háromhetes korában költöztek Bécsbe.
Hozzátartozók, rokonok, pályatársak körében péntek délután felavatták a tavaly elhunyt Sánta Ferenc író sírkövét; az egyszerű, süttői márványból készült oszlopon csupán az író és felesége neve olvasható.
Benedek Elek születésének 150. és halálának 80. évfordulójára emlékkiállítás nyílt csütörtök este a budai Várnegyed Galériában. Az október 3-ig látható tárlaton fényképek, cikkek, mesék, könyvek idézik fel Benedek Elek életútját.
Húsz éve, 1989. szeptember 4-én hunyt el Georges Simenon belga író, Maigret felügyelő szellemi atyja. Simenon Liege-ben született 1903. február 13-án; a gimnáziumot félbehagyta, 16 éves korától dolgozott: volt péksegéd, könyvesbolti eladó, újságíró gyakornok - pályafutása azzal ért véget, hogy szatírát írt főnökeiről.
Günter Grass is beszállt a német választási kampányba: a Nobel-díjas író a szociáldemokraták (SPD) oldalán kampányol, és szeptemberben "politikai felolvasókörútra" indul Németországban.
Padam címmel Piaf sanzonest lesz szeptember 19-én, este 7-kor lesz a Budapest Jazz Clubban (Kossuth Klub). A dalokat Kárász Eszter színésznő adja elő a Quartett Escualo zenekar kíséretével.
Benedek Elek-emlékkiállítás nyílik szeptember 3-án 17 órakor a budapesti Várnegyed Galériában. A nagy mesemondó idén 150 éve született.
Jókai Mór életét és munkásságát, valamint a nagy magyar író orosz és ukrán történelmi témájú alkotásait ismertető-elemző monográfia jelent meg orosz nyelven Ungváron.
A száz éve született Fejtő Ferenc író-történész-újságíró nagykanizsai szülőházánál fogadott unokái, valamint tisztelői jelenlétében avatta fel fiavasárnap azt az emléktáblát, amelyet a nemrég létrehozott Fejtő alapítvány és a zalai város önkormányzata közösen emeltetett az évfordulóra.
Eltemették Szergej Mihalkovot, a szovjet és az orosz himnusz most meghalt szövegíróját Moszkvában, a Novogyevicsij kolostor kimagasló személyiségek számára fenntartott temetőjének egyik díszsírhelyére.