A világ legrégibb Bibliájának, a Codex Sinaiticusnak, azaz Sínai-félszigeti kódexnek fennmaradt részei az interneten ismét egységes egészet képeznek.
A világ legrégibb Bibliájának, a Codex Sinaiticusnak, azaz Sínai-félszigeti kódexnek fennmaradt részei az interneten ismét egységes egészet képeznek.
Mindössze 48 óra alatt készítette el Michael Jackson életrajzi könyvét két kínai író, kávén és cigarettán élve, jóllehet a szerzők egyszer sem találkoztak a popzene 50 évesen elhunyt királyával.
Pécs után az észt főváros, Tallinn lesz Európa egyik "kulturális fővárosa" (EKF). Bár a válság behatárolja az anyagi lehetőségeket, ők ezt széles összefogással ellensúlyozzák, hogy az egykori Hanza-város büszkén mutatkozhasson be.
Elhunyt Brasnyó István vajdasági magyar költő, prózaíró, műfordító, akit 66. évében, rövid, súlyos betegség után ért a halál.
Egy kismama - különösen, ha először az - egy dologgal tudja igazán halálra rémiszteni magát: ha terhességről és szülésről szóló történeteket olvas vagy hallgat. És egy dologgal tudja megnyugtatni magát: ha terhességről és szülésről szóló történeteket olvas, vagy hallgat. A szülés és gyereknevelés kimeríthetetlen téma, amiről mindent elmondtak már, de úgy tűnik, nem lehet eleget beszélni róla. Most egy újabb terheskönyv jelent meg: Kalas Györgyi blogbejegyzéseit a Jaffa adta ki. Az Anyakönyv hiánypótlónak ugyan nem nevezhető, de hasznos és szórakoztató olvasmány.
Kilencvenhét éves korában elhunyt dr. Király Béla nyugállományú vezérezredes, történész, politikus, akadémikus, professzor. 1912. április 14-én született Kaposvárott. 1935-ben végzett a Ludovika Akadémián, ezután csapattisztként szolgált a kaposvári tüzérezrednél.
"Iróniával színezett, felkavaró és pontos jelenetek sora" a Télérama című francia kulturális magazin szerint A fehér király. Az eredetileg 2005-ben napvilágot látott magyar regény, amely már több mint húsz nyelven olvasható, a közelmúltban jelent meg franciául a legrangosabb párizsi szépirodalmi kiadó, a Gallimard gondozásában Joelle Dufeuilly fordításában.
Nem jelentetheti meg Amerikában J. D. Salinger Zabhegyező című műve folytatásaként írt regényét a svéd szerző - így döntött egy manhattani bíróság.
Az abszurd a vizuális művészetekben - Hódolat Eugéne Ionescunak címmel nyílik kiállítás csütörtökön a budapesti Román Kulturális Intézetben a nemzetközi hírű drámaíró születésének centenáriuma alkalmából.
Minden eddiginél több jelölés érkezett idén a Prima Primissima Díjra, így a kuratórium összesen 431 jelölt közül választotta ki az elismerésre esélyes 30 művészt, tudóst, sportolót - jelentette be Csányi Sándor, a testület elnöke szerdán Budapesten.
Hosszú távon kiszámítható finanszírozást jelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) számára, hogy jövő évtől - a megszűnő kulturális járulék helyett - az ötös lottó játékadójának 90 százalékából gazdálkodhat.
Hamarosan a polcokra kerülnek a Michael Jackson életét feltáró kiadványok, amelyek közül az elsők már a hét végén elérhetők lesznek. De szerintünk már ELton John is elővette a hangvillát.