A kortárs művészet egyik legvitatottabb sztárjának munkáiból nyílt nagyszabású kiállítás szerdán a párizsi Pompidou Központban.
A kortárs művészet egyik legvitatottabb sztárjának munkáiból nyílt nagyszabású kiállítás szerdán a párizsi Pompidou Központban.
December 11-től a belváros patinás művészudvara, a Paloma ad teret a teljes Alternative Budapest sorozatot bemutató kiállításnak ahol az új darabokat is meg lehet majd szemlélni egy teljes hónapon át.
Aki jövő év májusától novemberéig ellátogat a New York-i botanikus kertbe, a különös festőnő kertjét idéző kiállításon is tehet egy sétát.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója New Yorkban élő magyarok nyomába indult, és fényképeken hozta haza őket. A kiállítás december 1-től látogatható a Capa Központban.
A Virág Judit Galéria november 26-án mutatta be Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festményét. A több tízmilliót érő alkotás kalandos hazatérése a Stuart Little kisegér című filmmel kezdődött.
Szokatlan szabadtéri kiállítással emlékezik meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felállításának 70. évfordulójáról. Az egyedülálló installációt 2014. november 28. és 2015. január 18. között látható a Klauzál téren.
Hat hónap alatt 228 ezren látogattak ki a vasárnap zárult 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra, amelyen 65 nemzet vett részt kiállítóként.
Adolf Hitlernek tulajdonított festmény került kalapács alá a hétvégén Németországban. A Müncheni anyakönyvi hivatal című akvarell 133 ezer euróért (több mint 40 millió forint) kelt el a nürnbergi Weidler aukciós ház szombati árverésén.
Müller Miklósnak (Nicolás Muller), a szociofotó egyik legjelentősebb magyar származású alkotójának műveiből nyílt kiállítás hétvégén a Párizshoz közeli Tours kastélyában.
A francia hatóságok csütörtök éjszaka húzták ki a 60 centiméter széles és 90 centiméter magas kőfaragványt a Szajna medréből. A szobrot még szeptemberben fedezte fel egy búvár.
Guillaume Herbaut World Press Photo-díjas fényképész végig jelen volt a kijevi összecsapások során. A Majdanon készült képekből nemrég nyílt kiállítás. A fényképész ennek kapcsán mesélt az átéltekről.
Túlélők címmel Jutka Rona, magyar származású holland fotográfus műveiből nyílt a romaholokausztnak emléket állító fotókiállítás csütörtök este a brüsszeli Balassi Intézetben.