A pénteken nyíló Paris Photo, a világ legjelentősebb fotóvására a korábbiaknál több ország részvételével és emelkedő árakkal várja látogatóit a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban.
A pénteken nyíló Paris Photo, a világ legjelentősebb fotóvására a korábbiaknál több ország részvételével és emelkedő árakkal várja látogatóit a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban.
Mintegy 853 millió dollárért (209,2 milliárd forint) cseréltek gazdát háború utáni és kortárs műalkotások a Christie's New York-i árverésén, amelynek egyebek közt Andy Warhol Elvis Presleyt és Marlon Brandót ábrázoló egy-egy portréja volt a fénypontja.
Sokan eljátszhattak már a gondolattal, hogy mi lesz majd, ha a robotok a mindennapjaink részévé válnak. Hány embernek jutott azonban az eszébe, hogy egy különös fajtájú mechanizmus autonóm módon képes lesz műalkotások létrehozására?
A 25 éves Ludwig Múzeum új gyűjteményi kiállítása november 14-től 25 napig ingyen látogatható. Lesz kerekasztalbeszélgetés, tárlatvezetés, előadás és Tudósok.
A világ leghíresebb piszoárjának, azaz Marcel Duchamp Szökőkút című alkotásának ötlete Else von Freytag-Loringhoven, német költőnő fejéből pattant ki.
Magyar fotósok kompakt géppel készített munkáját mutatják be a First International Exhibition of Photography Compact programjában, Spanyolországban.
Delia Jaramillo fotós egy kiállításon belül mutatja be a kolumbiai La Guajira környezetszennyezési problémáit, valamint a környék különös figuráját, egy barlangba költözött nőt.
Az idei Prix Europa fesztivál pályázatán Kenéz György Berlin nekem... ahol az utazó harmóniát talál című képére szavazott a közönség. A fotóval a "be Berlin" és a Prix Europa közös szervezésében tartott European views on Berlin című fotósversenyt nyerte meg.
Jörg Immendorff munkáival tiszteleg a berlini fal leomlása előtt az esemény 25. évfordulóján a Szépművészeti Múzeum vasárnap megnyílt, Immendorff - Éljen a festészet! című kiállítása.
November hetedike óta tekinthető meg a festőművész életművéből összeállított tárlat az Art Salon Társalgó Galériában. November 15-én debütál a Borsos Mihály által összeállított Borbély László kötet.
Az Olof Palme Ház mögötti betonfalakra tervezett, a kultúra és a zöld területek kapcsolatára reagáló SzínesLiget - Színezd ki a Ligetet! elnevezésű ötletpályázaton 28 alkotás szállt versenybe a győzelemért.
November 9-én különleges fényistallációval ünneplik a berliniek a Fal leomlásának 25. évfordulóját. A Lichtgrenze, magyarul Fényhatár felépítéséhez 8 ezer héliummal töltött luftballonra van szükség.