Három este három különböző műsorral lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar a Beethovenfesten, a siker pedig most sem maradt el. Fischer Iván a bonni fesztiválon saját szerzői esttel is jelentkezett.
Három este három különböző műsorral lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar a Beethovenfesten, a siker pedig most sem maradt el. Fischer Iván a bonni fesztiválon saját szerzői esttel is jelentkezett.
Szeptember 28-án este Dubrovay László zeneszerző zongoraművei csendülnek fel Balázs János előadásában a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon a Pesti Vigadóban.
Október 11-én egy különleges – és tervek szerint hagyományteremtő, A hallgatás napjára keresztelt fesztivállal örvendezteti meg a zenerajongókat a Concerto Budapest. A zenekar egész napra a BMC-be költözik, ahol a nap során elhangzó koncertek szinte az összes termet megtöltik.
Szeptember 30-án a Pesti Vigadó Dísztermében ad koncertet a Monte-Carlói Filharmonikusok. Az esten közreműködik a Magyar Rádió Énekkara és a Stabat Mater hangzik majd el.
A Royal Opera House idei évada a világirodalom egyik legromantikusabb szerelmi történetével, a Rómeó és Júliával indult. A sorozat második részében a rendkívül népszerű Figaro házasságát láthatjuk a Pesti Vigadóban.
A Budapesti Fesztiválzenekar újabb, ingyenes koncertekből álló közösségi hetet szervez szeptember 23. és október 7. között. A sorozat új koncertformával gazdagodik, amelyre autizmussal élő gyerekeket és családjaikat várja Fischer Iván és zenekara.
A X. kerületben található Eiffel-csarnok, mozdonyjavító műhely és fűtőház komoly átalakuláson megy keresztül a következő években. Előreláthatólag 2017 nyarára készül el az épület. A látványterveket a héten hozták nyilvánosságra.
Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatokkal indítja évadát. Scubert Téli utazás darabját Mundruczó Kornél gondolja újra, a darab a bevándorlók sorsán keresztül mutatja be a magányt és kitaszítottságot.
Szeptember 26-án a világhírű Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee vezetésével áll színpadra a Szent Gellért Akadémia Zenekara. Idén először a záró hangversenyt a Pesti Vigadóban rendezik meg.
Szeptember 26-án és 27-én Beethoven, Berg, Bartók klasszikusai csendülnek fel a Zeneakadémia termében a Concerto Budapest jóvoltából.
Szeptember 18-án a Concerto Budapest meghívására ad koncertet a komolyzene két jeles képviselője, a MÜPA-ban. Az előadáson Ravel és Prokofjev művei hangzanak el, Gennady Rozhdestvensky vezénylésével, Viktoria Postnikova közreműködésében.
A 2015/2016-os évadban is folytatódik a Concerto Mesteriskola, amelyet a Concerto Budapest zenekar vezetője, Keller András álmodott meg. Az évad nyitóelőadásán, szeptember 17-én Gennady Rozhdestvensky és Viktoria Postnikova lesznek a vendégek.