Világszerte ma ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1954-ben jelölte ki december 10-ét, annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Világszerte ma ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1954-ben jelölte ki december 10-ét, annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
A népszerű Hubble űrteleszkóp újabb mérföldkövet ért el, már tízezer tudományos publikáció alapszik megfigyelésein.
Az okostelefonok generációja nagy áttörést hozott az információáramlásban, tehát nyugodtan tekinthetjük őket a nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas eszköznek.
A NASA bejelentette, hogy a Kepler űrtávcső segítségével rábukkantak egy, a Földhöz nagyon hasonló bolygóra. A távoli égitesten akár élet is lehet.
A népszerű ingatlankereskedelmi játék holokauszt változatát árulva gyűjtött pénzt egy neonáci terroristacsoport.
Államfőknek kijáró fogadtatás közepette érkezett meg vasárnap Kínából Edinburgh repülőterére két óriáspanda, amelyeket a skót főváros állatkertje kapott "kölcsön" e különlegesen ritka emlősök számának gyarapítása, valamint a skót-kínai diplomáciai és üzleti kapcsolatok erősítése jegyében.
Működőképes Concorde-hajtómű vásárolható az eBay aukciós portálon; igaz, az érdeklődők csaknem félmilliárd forintos induló áron szállhatnak be a licitbe.
Egy tanulmány szerint azok, akik véget vetettek házasságuknak, nagyobb eséllyel halnak meg fiatalon, mint akik férj és feleségként élik le életüket.
Klasszikus jelenet leírása az alábbi, ha a Bolondos Dallamok, vagy a Hanna-Barbera Productions által jegyzett Tom és Jerry, esetleg Scooby-Doo rajzfilmek forgatókönyvét olvasnánk, de nem ez a helyzet.
A házasságkötések száma az 1970-es évektől világszerte visszaszorulóban van, a japánok azonban nemcsak hogy nem házasodnak, de egyre több fiatal dönt úgy, hogy egyedül akar élni.
Díszes ókori lószerszámokat "fedeztek fel újra" a kairói Egyiptomi Múzeum raktárában: a kutatók szerint az igen jó állapotban fennmaradt leletek segítségével rekonstruálható, hogy miként használták a harci szekereket.
Az antik világ tudósainak munkáját kettősség jellemezte. Míg egyes esetekben elmaradtak az őket megelőző koroktól, addig képesek voltak olyan fantasztikus szerkezetek megépítésére, melyhez hasonlót utánuk csak évezredekkel később tudtak produkálni.