Augusztus 9-én megnyitja kapuit a különleges budapesti retró, kortárs és antik bolhapiac, mely ezentúl minden szombaton 10 órától délután 3-ig várja az érdeklődőket.
Augusztus 9-én megnyitja kapuit a különleges budapesti retró, kortárs és antik bolhapiac, mely ezentúl minden szombaton 10 órától délután 3-ig várja az érdeklődőket.
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra a középkori angol uralkodó maradványait, amelyeket két évvel ezelőtt egy parkoló építésekor találtak meg az angliai városban.
Mintegy száz emberi maradványt, ezüst és bronz ékszereket, valamint két érmét is találtak a régészek az Árpád-kori temetőben folytatott ásatáson - mondta el Tóth Zoltán, az egri Dobó István Vármúzeum régésze az MTI-nek.
Ezüstlemezekből formázott kéz alakú domborműveket is találtak abban az etruszk nemesi sírban, amelynek anyaga szeptember közepéig látható a Rómától ötven kilométerre fekvő Vulciban.
Novemberben a világon először ember alkotta jármű szállhat majd le egy üstökösön. Eddig ezeket az égitesteket csak távolról vizsgálták, a Rosetta űrszonda most landolhat rajta.
Az utóbbi 350 év alsónemű-remekeit mutatják be egy ausztrál kiállításon. A londoni Viktória és Albert Múzeum által szervezett tárlat a divat olyan intim oldalát villantja fel, amelyet eddig kevéssé ismerhettünk.
2100 éves, Liu Fej királynak épített mauzóleumot fedeztek fel Kína Csiangszu tartományában. A királyi sírtól északra 11 melléksírra bukkantak.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a londoni Tower egyetlen óriási művészeti installációvá változott.
A NASA kutatóinak látványos felvételt sikerült készíteniük egy sarkvidéki olvadéktóról. A levegőből a sarkvidéki jég nyáron igen más képet mutat, mint télen.
Tizenötmillió euróval, azaz 4,7 milliárd forinttal többe került az eredeti tervekhez képest Koppenhágának az idei fesztivál megrendezése.
Több mint 400 programmal várja a fesztiválozókat a négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend, ahol immár hetedszerre rendezik meg a népszerű összművészeti fesztivált.
A ComicConnect aukciósház nem közölt értékbecslést a különleges darabok eladásával kapcsolatban arra hivatkozva, hogy ilyen tételek nagyon ritkán kerülnek árverésre.