Öt társulat hét produkcióját összesen tizenhárom előadáson láthatja a közönség június 2. és augusztus 30. között Egerben, az Agria Összművészeti Fesztiválon - közölte a programsorozatot szervező Gárdonyi Géza Színház direktora szerdán Egerben.
Öt társulat hét produkcióját összesen tizenhárom előadáson láthatja a közönség június 2. és augusztus 30. között Egerben, az Agria Összművészeti Fesztiválon - közölte a programsorozatot szervező Gárdonyi Géza Színház direktora szerdán Egerben.
Hercule Poirot és Miss Marple bármennyire remek nyomozók is voltak, mégiscsak kitalált személyek. Így egy friss bűntényben - ahogy Agatha Christie regényeiben is megesett olykor - a történet közvetett szereplői léptek a helyükbe. Jelen esetben templomőrök, akik a mozgósított rendőrökkel színesfém-tolvajokat fogtak el, éppen abban a templomban, ahol a 32 éve halott írónőt egykor megkeresztelték.
Az év végéig lezárulhat a tokaji borvidék történeti tájjá nyilvánításának folyamata. Ezzel a lépéssel a tokaji világörökségi helyszín törvényi védelem alá kerül - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökhelyettese az MTI-nek.
A Humboldt Egyetem és a berlini Collegium Hungaricum Gragger Intézete közös szervezésében három napos konferencia kezdődik május 22-én „Az anamnézis módozatai“ címmel. A tanácskozáson a Holocaustra való emlékezés tendenciáit és stratégiát vizsgálja.
A Székelyföld ásványvízkincsét ismertető és a térség fürdőkultúráját bemutató múzeum nyílik szerdán a székelyudvarhelyi Szejkefürdőn.
A Futurbia program keretében, a „Budapest 2020” középtávú fejlesztési tervének kidolgozásához, a Studio Metropolitana Budapest online kérdőíves vizsgálattal gyűjtötte össze a fővárosi lakosok elképzeléseit a város jövőjéről, annak fejlődési irányairól és változásának hangsúlyairól, értékeiről.
Ázsia színes zenei kultúrájával és hangszereivel ismerkedhetnek meg a Néprajzi Múzeum látogatói szombaton.
Immár tizennegyedik alkalommal rendeznek borfesztivált Szegeden, a kedden este a borrendek felvonulásával kezdődő hatnapos gasztronómiai seregszemle - melyen idén mintegy száz borász vesz részt - a vidék legnagyobb ilyen eseménye.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum -a Reneszánsz Év - 2008. keretében- csaknem fél évig tartó programsorozatra és kiállításra invitálja a látogatókat, melynek keretében május végétől -a tokaji szüret befejezésének időszakáig-, november elejéig, a reneszánsz élet és a reneszánsz bor kultúrtörténeti jellegzetességei kerülnek bemutatásra.
„Június 19-én átugrom az órfűi tavat”- jelentette ki határozottan Rátgéber László, a magyar kosárlabdasport legendás edzője. Az edzéseket rögvest meg is kezdte, trénereként az Orfűn élő barátját, Lovasi Andrást kérte fel.
A Műcsarnok a világ egyik legnagyobb divat-nagyhatalmának, a reneszánsz kultúra bölcsőjének, Olaszország divatéletének jelenébe enged betekintést a hétvégén.
Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet a Millenárison elmondta, Izrael elmúlt hatvan éve sikertörténet, mára az egyik legfejlettebb országgá vált. Az állam 60. évfordulóját ünnepelték vasárnap.