Hosszú szünet után újra Oroszországban vendégszerepelt a héten a Magyar Állami Népi Együttes. A három orosz nagyvárosban vastapssal köszönte meg a közönség a fergeteges műsort.
Hosszú szünet után újra Oroszországban vendégszerepelt a héten a Magyar Állami Népi Együttes. A három orosz nagyvárosban vastapssal köszönte meg a közönség a fergeteges műsort.
Siker koronázta a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című jótékonysági koncertjét szerdán este a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémián.
Rendkívül gazdag és nehéz évet tudhat maga mögött a Hagyományok Háza, amelynek kiemelt céljai közé tartozik 2015-ben, hogy a fiatal nemzedéket még jobban megismertesse a hagyományos népi kultúrával.
A magyar színpadi néptáncművészetben először mutatja be a szinte „elfeledett” Kárpátalja néphagyományát új műsorával a Magyar Állami Népi Együttes november 16-án a Nemzeti Színházban.
Július 22-én és 23-án nagy érdeklődés mellett lezajlott az idén második alkalommal meghirdetett prímásverseny, a balatonfüredi Anna-bál kísérőrendezvénye.
A Magyar Állami Népi Együttes újra színpadra állítja a Kincses Felvidék című előadását, amit 2006-ban Bartók Béla születésének 125. évfordulóján mutattak be. Júniustól a Hagyományok Házában láthatjuk a darabot.
A női lélek az élet maga, a szeretni tudás művészete: március 9-én a Hagyományok Házában Foltin Jolán és a Magyar Állami Népi Együttes előadása erről szól majd.
A Magyar Állami Népi Együttes nemrég tért haza észak-amerikai turnéjáról. Mihályi Gábor művészeti vezetőt arról kérdeztük: mit eszik a magyar népi kultúrán az USA?
73 előadást tartott Észak-Amerikában szeptember 13. és december 16. között a Magyar Állami Népi Együttes. Az amerikaiak és a magyarok körében is sikert arattak.