Kultúrpart


Tolerancia kudarcok

Tolerancia kudarcok

2012. 05. 09. | Kultúrpart

Két olyan színházi kísérletet is látni lehetett ebben a színházi évadban, amely a tolerancia körül építette (vagy éppenséggel nem építette) karaktereit, dramaturgiáját, és mindkettő kudarcot vallott. Az egyik a sepsiszentgyörgyi Osonó műhely és a budapesti Krétakör közös előadása,A papnő. A másik a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának Bölcs Náthán előadása.

tovább
Könny, lépcsők, súlyos szavak

Könny, lépcsők, súlyos szavak

2012. 04. 24. | Ambrus Melinda

A kilencvenes évek végén megalakult Orlai Produkciós Iroda tevékenysége szinte egyedülálló Magyarországon. Állami támogatás nélkül hoznak létre és tartanak repertoáron színházi előadásokat, most például szám szerint huszonhármat. Nemrég saját otthonuk is lett, a Belvárosi Színházban. – tudtuk meg Orlai Tibor producertől.

tovább
A MaszkUra

A MaszkUra

2012. 04. 03. | Kultúrpart

A Háromszék Táncegyüttes több erdélyi és magyarországi helyszínen mutatja be áprilisban A MaszkUra című táncszínházi előadását. A produkciót Baróton, Nagyszebenben és Kézdivásárhelyen, valamint Budapesten, Cegléden és Gyulán lehet megtekinteni.

tovább
Törőcsik Mari és Színházi Világnap a REFLEX-en

Törőcsik Mari és Színházi Világnap a REFLEX-en

2012. 03. 26. | Kultúrpart

„Nagyszerű előadást láttam, tapsoljuk meg!” – mondta sepsiszentgyörgyi közönségének Törőcsik Mari, aki Nánay István színikritikussal való beszélgetése előtt a Bocsárdi László rendezte A velencei kalmár című előadást tekintette meg a REFLEX 2 biennálé keretében.

tovább
Tízedik napja zajlik a REFLEX

Tízedik napja zajlik a REFLEX

2012. 03. 26. | Kultúrpart

A litván politikai helyzetre is tökéletesen illett mindaz, amit a Korijolánusz című előadásban színre vittek, ezért ott is magukénak érezték a nézők az előadást – mondták a budapesti HoppArt Társulat tagjai produkciójuk vilniusi fogadtatásáról Sepsiszentgyörgyön, a REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálé március 21-i közönségtalálkozóján.

tovább
Hedda, Emma, Marilyn

Hedda, Emma, Marilyn

2012. 03. 22. | Kultúrpart

Három női név uralta a REFLEX 2 fesztivál utóbbi három napját: Ibsen Kézdi Imola által megtestesített markáns nőalakjáé, a színházi költészet vonatkozásaival zsonglőrködő olasz Emma Dante rendezőé, valamint az önmarcangoló átlényegülést példázó lengyel Marilyn Monroé.A színház egy másik arcát villantotta be a német Mecklenburgisches Staatstheater előadása, amelynek pazar színei és vidámsága fakasztott mosolyt vagy csikart ki harsány nevetést a nézőtéren.

tovább
REFLEX: mától 14 napig

REFLEX: mától 14 napig

2012. 03. 16. | Kultúrpart

\"A REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálé kezdőnapján köszöntöm önöket és örömmel újságolhatom, hogy az a jelentős érdeklődés, amely rendezvényünk első kiadását kísérte, a másodikra is jellemző: a bérletek már az árusítás első három napján elkeltek, jelen pillanatban pedig csak két előadásra van még néhány üres hely” – mondta Bocsárdi László fesztiváligazgató a Biennálé nyitónapi sajtótájékoztatóján, a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban\"

tovább
Komoly hírnév a cél

Komoly hírnév a cél

2012. 03. 11. | Kultúrpart

A sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé célja, hogy a közép- és kelet-európai térség egyik reprezentatív színházi szemléjévé nője ki magát - jelentette ki az MTI-nek Bocsárdi László rendező és fesztiváligazgató.

tovább
süti beállítások módosítása