Augusztus elejéig tart a szlovákiai Nyári Shakespeare Játékok, amely a pozsonyi vár mellett még két helyszínen várja a közönséget.
Augusztus elejéig tart a szlovákiai Nyári Shakespeare Játékok, amely a pozsonyi vár mellett még két helyszínen várja a közönséget.
Veszélyben a világhírű bayreuthi ünnepi játékok július 25-re tervezett nyitánya. Sztrájkveszély, sztrájkveszély, sztrájkveszély.
Sikeres évadot zárt a Kassai Thália Színház, amelynek társulata már készül a következő időszakra, amely a negyvenedik, jubileumi évad lesz.
Egy sikeres nemzetközi színházi fesztivál, egy rangos nagydíj, több színész szakmai elismerése - ezekkel büszkélkedhetett az alapításának hatvanadik évfordulója jegyében zajlott évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjével kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. De emellett számos izgalom, sok más program, ahogy lenni szokott.
Ötven éve, 1959. június 30-án kezdték meg a Kossuth Rádióban a családregény-sorozat, a Szabó-család sugárzását. Azóta felnőtt két generáció. Egyik sem olyan sikeres, mint ők voltak fénykorukban.
"Kelet az új Nyugat" - ez a mottója az Europe XXL elnevezésű összművészeti fesztiválnak, amelyet a berlini fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából rendez Lille városa. A hétvégén Budapest és Bukarest mutatkozott be.
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyerte a 21. kisvárdai fesztivál fődíját, amit az Oktatási és Kulturális Minisztérium ajánlott fel - közölte a rendező.
Nem tartotta parlamenti vitára alkalmasnak az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának többsége az állami filmstúdiók privatizációjának végleges leállításáról szóló törvénymódosító javaslatot.
Pénteken kezdődik a Sóstói Színházi Esték 2009 elnevezésű rendezvénysorozat a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő szabadtéri színpadán, ahol öt előadást láthatnak a nézők.
A Csíki Játékszín az évad egészében ünnepelte tizedik születésnapját; a jubileum jegyében állították össze műsorukat és hívtak elismert vendégrendezőket a társulathoz a most véget ért szezonban - hangsúlyozta Budaházi Attila dramaturg, rendező.
Június 4-től vetítik a mozikban az Intim fejlövés című magyar filmet, amelynek rendezője, Szajki Péter az idei Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmes alkotónak járó Simó Sándor-díjat.