Ebben az évben is folytatódik a Kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház közösen benyújtott nyertes, európai uniós pályázatának előadássorozata, januárban a kassai színészeknek Miskolcon, míg a miskolciaknak Kassán tapsolhatnak a nézők.
Ebben az évben is folytatódik a Kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház közösen benyújtott nyertes, európai uniós pályázatának előadássorozata, januárban a kassai színészeknek Miskolcon, míg a miskolciaknak Kassán tapsolhatnak a nézők.
Az elmúlt év utolsó két hónapjában a Coke Club új formában, új tartalommal hozta össze újra Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsorát, a Dob+Basszust a Bárka Színház színpadán. Január 11-én Péterfy Bori énekesnő, színésznő lesz a különleges talkshow vendége a Bárka Színházban.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől Pécs kiemelt célja, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba. A baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre pályázott többi várossal is együttműködik 2010-ben. A hivatalos megnyitót holnap tartják, Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet.
Veszélybe kerülhet a színházi évad szombathelyen helyi képviselők szerint, miután nem kapják meg a központi költségvetésből azt a 200 millió forintot, amire számítottak.
Iskolás korában galamb volt a kedvence, szereti a színvonalas kabarét, a zenés fellépéseket. Számos filmből ismerhetjük, és a Katona társulatának tagjaként sok egyéb színpadi felkérésnek tesz eleget. Bemutatói mellett Dyga Zsombor legújabb, a Szemlén debütáló filmjében közreműködik. Az újévben minél több időt szeretne kisfiával tölteni és örül annak, ha minél változatosabb kihívások érik.
A brnói roma közösség tagjaival állították színpadra Shakespeare Rómeó és Júlia című klasszikusát, a Tánccal a megértésig és a toleranciáig elnevezésű program keretében. A program célja, hogy a társadalom peremére szorult fiatalokat a szabadidejükben kreatív tevékenységekbe vonja be. A 360 ezer lakosú Brnóban - Csehország második legnépesebb városában - 17 ezer roma él.
A veszprémi Petőfi Színház igazgatói posztjára december végéig beérkezett két pályázat mellé kedden egy harmadik is "befutott", ezt Sopsits Árpád filmrendező adta be.
„El tudja képzelni magát egy halraj részeként? Lehányná Ön a gyülekezetet az orgona mellől? Miért? Ellátogatna a kancsal jó hallásúak találkozójára, ahol mindenkit Feliciánnak hívnak? Eljátszana egy óvónőt szélsőséges nevelési elvekkel? Meg tudja mutatni, milyen, ha lazacra gondol, pedig nem akar..?”
Idén a Vígszínház Reviczky Gábornak ítélte oda a Ruttkai Éva-gyűrűt. A legendás színésznő emlékére alapított elismerés kitüntetettjének kilétéről minden évben december 30-án, Ruttkai születésnapjának előestéjén titkos szavazással dönt a társulat.
Ellentétes érzelmeket vált ki Dallos Szilvia Utószinkron című tragikomédiája, hiszen egyszerre kacagtatóan kicsinyesnek és félelmetesnek festi le a Rákosi-korszak abszurditását és kegyetlenségét.
Először játszik a Magyar Állami Operaház (MÁO) együttese a Vígszínházban: A varázsfuvolát hármas szereposztásban mutatják Marton László rendezésében, Fischer Ádám vezényletével.
Végre rendet kéne tennünk magunk körül, s véget vetni annak, hogy folyamatosan hazudunk egymásnak és önmagunknak – hát így gondolja Oberfrank Pál színművész.