A Szó, Szín, Játék sorozat legújabb előadása a Pesti Vigadóban október 9-én az Elanor, a Pécsi Nemzeti Színház előadása.
A Szó, Szín, Játék sorozat legújabb előadása a Pesti Vigadóban október 9-én az Elanor, a Pécsi Nemzeti Színház előadása.
Szeptember 26-án 16:30-tól Balatonalmádiban a Magtár Rendezvényközpontban tartják az Isten szekerén című, Kerényi Imre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas rendezőre, érdemes és kiváló művészre emlékező tárlat megnyitóját.
Ő kapta Az év belsőépítésze 2017-2018 díjat az Örkény Színház nézőterének és kapcsolódó közlekedési tereinek kialakításáért.
Szeptember 19-én 19:30-tól látható a Pesti Vigadó Sinkovits István kamaratermében a Szó, Szín, Játék sorozat új bemutatója, Csurka István legendás darabja Szilágyi Tibor rendezésében.
A színfalak mögé engednek betekintést a Petőfi Színház programjai.
Szeptember 7-én immár 28. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes Kolibri Évadnyitó Fesztivált, amelyen a hazai produkciók mellett idén három különleges külföldi vendégelőadás is várja a kicsiket és nagyokat.
A Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagjai közleményben tudatták, hogy az augusztus 30-án kelt, a társulat nevében írt nyílt levél nyilvánosságra hozatalával nem értenek egyet.
Öt kortárs magyar ősbemutatót tervez a 2019/2020-as évadában a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, emellett folytatja nemzetközi együttműködéseit – derült ki a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén.
Hogyan töltsünk meg egy kisvárost fiatalokat érdeklő programokkal? Egy csapat rájött arra, hogy mit nézne meg a színpadon az új generáció. A válasz egyszerű: saját magát.
Cári Tibor vallja ezt a zenéről. Őt a közelmúltban a 10 című darab zenéjéért díjazták a Poszton, erről, és a hatalmas sikerrel futó Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmről beszélgettem vele.
Az elmúlt évek egyik sikerdarabja volt Lackfi János drámája, amely most ismét színre kerül, augusztus 10-én és 11-én a Zsámbéki Műemlék Rakétabázison.
Brian Maynek mi jöttünk be a legjobban.