A Victor Vasarely művészeti hazatérését jelentő 1969-es Műcsarnokbeli kiállításának megnyitóján történteket idézi fel az osztrák-magyar Andreas Fogarasi Vasarely Go Home című tárlata a budapesti Trafó Galériában.

Az univerzumban létező „sötét anyag” semmilyen műszerrel sem figyelhető meg, csupán a környezetére gyakorolt hatásából következtetnek a jelenlétére.

Nem tartom magam túlzottan háklisnak, és bár ez az idő múlásával azért rosszabbodik, viszonylag jól tudok adaptálódni a felálló helyzetekhez.

A Voks által feltett kérdések egyszerre nagyon aktuálisak, és történelmi korokon átívelőek: mit tehetünk, mit kell tennünk, ha addigi társadalmi életünk evidenciái, keretfeltételei egyszer csak megdőlnek? A kollektív döntés és egyéni felelősség témáját a Tünet Együttes új bemutatója interaktív technikai megoldás segítségével dolgozza fel – a nézők közreműködésével.

A kortárs táncé és a magyar kortárs táncosoké lesz a főszerep keddtől egy héten át a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol a sokszínűség jegyében a kínálatban többek között a keleti harcművészetek is megjelennek.

A cirkuszok világa, hiába a modern kor, a mai napig egy leleplezhetetlen varázserővel bír. A manézs még most is ugyanazt jelenti, mint régen: a kört, amin belül bármi megtörténhet.

Hogyan hat és mit követel a tradíció, a neveltetés, az ego és az ösztönök? Mit kínálnak a trendek? Milyen az ideális férfikép? Mi dédapáink öröksége? Erre keresi a választ a Duda Éva Társulat.

A túlélőkkel, családtagokkal, falubeliekkel készített interjúkon keresztül dolgozza fel a 2008-2009-es romagyilkosságokat a PanoDráma Szóról szóra című darabja; a dokumentumszínházi előadás csütörtöktől látható a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Házában.

Wim Wenders új filmjében Pina Baushnak állít emléket. A 2009 nyarán elhunyt koreográfus töb mint 35 évig vezette a wuppertali Pina Bausch táncszínházat.

Mit lehet tenni a még szűz nemzedékkel, hogy megértse a kortárs mozgásszínházat? Először is: ne akarják megértetni velük.

David Lynch színházban? Igen. A Temporary Distortion ízekre szedi és merőben egyedi módon alkotja újra a modern amerikai road movie zsánerét, hipnotikus, fojtogató, mégis magával ragadó atmoszférát teremtve.

A Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásában használt real-time videó technika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé.

A 2010. november 24-25-én a Trafóban ismét látható produkcióban ennek az interaktív videó technológiának a segítségével a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással. A videó technika színházakban gyakori alkalmazásával ellentétben tehát itt nem hátteret ad a vetítés, hanem egyenrangú játékostársként szerepel. Érdekesség, hogy a társulat Árnyékfilm című fekete-fehér kísérleti filmje éppen ennek a 2008-ban bemutatott előadásnak a látványvilágából fejlődött ki. Az élő szereplős rajzfilm bemutatója 2010. október 8-án volt Budapesten az EDIT2010 Nemzetközi Táncfilm Fesztivál keretében. A tánccal nemcsak ilyen formában találkoznak a társművészetek az előadás apropóján. A Tünet Együttes „Nincs ott semmi témára” írt ki kirakat-pályázatot, amelyet az 1sima1fordított kreatív társulás nyert meg. Az interaktivitás a kirakatban, a Tünet Együttes rendhagyó köztéri kiállításában is megjelenik, például fényjáték formájában.


„Szabó Réka minden ízében újító munkájának alapötlete lehengerlő. A táncosegyéniségek nagyszerűek. Márkos Albert dzsesszkompozíciója elsőrangú. Nagy Fruzsina jelmeze, Szirtes Attila tér- és fényterve megkapó. (…) Körvonalazódni látszik egy - nem csupán a vegetáló, honi kortárs táncéletben - kiugróan eredeti, intellektuális, játékos, okos, rafinált opus.”
(Horeczky Krisztina, Népszabadság)