Verselők, vizuális művészek és az elektronikus zene képviselői tartanak közös szabadtéri produkciót hétfőn este Kolozsváron Mátyás király szülőháza előtt, az uralkodó születése 572. évfordulóján.
Verselők, vizuális művészek és az elektronikus zene képviselői tartanak közös szabadtéri produkciót hétfőn este Kolozsváron Mátyás király szülőháza előtt, az uralkodó születése 572. évfordulóján.
Urbán András társulata a Trafóba is elhozza Tolnai Ottó szabadverséből készült Rózsák című előadását. A szűkszavú darab a fizikai színház nonverbális eszköztárának elemeiből építkezik.
Farkasházi Réka szinte missziójának tekinti a kortárs gyerekversirodalom népszerűsítését. Zenekarával évek óta járja az országot és viszi el kicsiknek és nagyoknak a zene és a versek szeretetét.
Vágyakozás, első szerelem, megcsalás, elhízás, terhesség, öröm, magány – a Pesti Bakkhánsnők necces történetekkel rukkoltak elő. Lányok és versek a Sanyi és Arankában.
Amikor úgy döntöttünk, hogy a Puli Space Technologies-zal karöltve egy magyar verset küldünk a Holdra, nem sejtettük, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés.
Hogy hat az internet, a slam poetry és a közhangulat a magyar költészetre? Kemény Istvánnal aktualitásokról, adaptációkról, apai hatásokról és aktuálpolitikáról beszélgettünk.
Képesek lennének-e napjaink költői ekkora távolságot áthidalni, elképzelt és távoli olvasókat megszólítani? Ki lehet-e lépni a napi diskurzusból, és „űr-verseket” alkotni?
Weiner Sennyey Tibor PIHIK című 2015-ben a könyvesboltokba kerülő verseskötetét nem hagyományos könyvbemutatón és verskoncerten mutatták be december 17-én, a MÜSZI-ben.
A Kultúrpart állandó szerzője, Weiner Sennyey Tibor nem hagyományos, verskoncerttel kísért könyvbemutatójára december 17-én, szerdán kerül sor a MÜSZI-ben.
Ha minden jól megy, jövő ilyenkor már mi leszünk a negyedik nemzet a Holdon. És nem megyünk üres kézzel: magunkkal visszük egyik nemzeti kincsünket is.
Idén májusban Janik László, Nagy Enikő, Köleséri Sándor és Torres Dani nagy sikerrel mutatták be felolvasóestjüket. Irodalmi rosszalkodás egy órában - ezúttal december 9-én a Winestage Borbisztróban.
Ady vagy Petőfi? Faludy vagy Pilinszky? Weöres vagy Radnóti? Esetleg valamelyik kortárs költőnk verse utazzon a Holdra? Most itt a lehetőség, hogy mindenki maga döntse el: melyik magyar verset helyezzük el a Holdon örök mementóként!