Hamarosan újra élet költözik a péceli Ráday-kastélyba, miután a városközpont korszerűsítésének részeként helyreállítják az épületegyüttes márvány istállóját - közölte a Pest megyei város alpolgármestere.
Hamarosan újra élet költözik a péceli Ráday-kastélyba, miután a városközpont korszerűsítésének részeként helyreállítják az épületegyüttes márvány istállóját - közölte a Pest megyei város alpolgármestere.
Az időjárás a legelső alkalommal nem volt a legkegyesebb a Kaláka fesztivál közönségéhez és a zenészekhez, hiszen csepergett az eső. Azóta három évtized telt el, idén július 9-13. között a harmincadik Kaláka fesztivált rendezik meg Miskolcon és a Diósgyőri várban.
Két héttel meghosszabbították a Munkácsy-kiállítás nyitva tartását Győrött: a festőóriás képeit így július 19-ig láthatják az érdeklődők a Vastuskós Házban - mondta Perger Gyula, a Xántus múzeum igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
Augusztus elejéig tart a szlovákiai Nyári Shakespeare Játékok, amely a pozsonyi vár mellett még két helyszínen várja a közönséget.
A kortárs erdélyi magyar képzőművészetet bemutató múzeum létrehozását javasolja Jakobovits Miklós, az erdélyi Barabás Miklós Céh alelnöke; a múzeum létrehozásának ötletét húsz éve vetette fel először.
Haditechnikai fortélyokkal is megismerkedhetnek a Szondi Várjátékok résztvevői szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánk középkori váránál - mondta Pásztor Ildikó, a helyi művelődési ház igazgatója.
Kepes György világhírű képzőművész újrarendezett életmű-kiállítása nyílt meg csütörtökön Egerben a róla elnevezett vizuális központban.
Ritka növényfajok védelmének érdekében kérik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kötödő egyik beruházás kivitelezési tervének módosítását a természetvédők - mondta Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Baranya megyei csoportjának irodavezetője.
A Nemzeti Vágta mintájára, annak paródiájaként, úgynevezett Batyus Galoppot rendez augusztus 15-én a Heves megyei Ivád önkormányzata; a versenyben mindennel lehet indulni, ami nem ló.
A palóc identitás és az összetartozás erősítése jegyében rendezik meg a Palóc Búcsút szombaton a Nógrád megyei Herencsényben.
Anyanyelvi tábort szerveztek a romániai Szatmárnémetiben (Satu Mare) csángó gyermekek számára. A kezdeményezés fő célja a magyar nyelv és kultúra alaposabb megismertetése a moldvai gyerekekkel.
Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjével kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. De emellett számos izgalom, sok más program, ahogy lenni szokott.