A Georgiai Műszaki Egyetem kutatói olyan robotot fejlesztettek ki, mely egyfajta zenei társként funkcionál. Ha több robot összeáll, a legmodernebb XXI. századi együttest láthatjuk a színpadon.
A Georgiai Műszaki Egyetem kutatói olyan robotot fejlesztettek ki, mely egyfajta zenei társként funkcionál. Ha több robot összeáll, a legmodernebb XXI. századi együttest láthatjuk a színpadon.
Nagy változáson ment keresztül a Liars, de az amerikaiak teljesítményét még a gitár elhanyagolása sem tudta lerontani.
A két dalszerző most összefogott, közös bandájukkal a VOLT fesztiválon lépek először a közönség elé.
A mannheimi színház bejelentette, elhunyt Jean Cox, a hatvanas-hetvenes évek Wagner-tenorja.
A válása körüli cirkuszok túlságosan is megviselték Katy Perryt. Most még a munkából is kiszáll.
A legjobb hazai világzenei előadók koncertjein bulizhatnak azok, akik június 27. és 30. között Budapesten keresnek programot.
Akinek tetszett a két évvel ezelőtti Lisbon, örülhet: a legújabb The Walkmen-lemez a 2010-es stafétabotot viszi tovább.
Az albumon olyan előadókkal énekel majd, mint Kid Cudi, Big Sean, vagy John Legend.
Huszonhét zenekar mutatkozik be három napon át a Bánkitó Fesztiválon július 20. és 22. között kiállítást, szabadegyetemet és fórumszínházi előadásokat is szerveznek.
Hosszú betegség után, 59 éves korában meghalt Brigitte Engerer híres francia zongoraművész, az orosz iskola jeles képviselője.
Kedden este a nagyszínpad húsz fellépős gigantikus nyitóbulijával veszi kezdetét a most huszadik alkalommal megrendezett soproni VOLT Fesztivál.