Remekül fogadott első lemeze után nagy nyomás nehezedett Santigoldra, ám az énekesnőnek négyévnyi munka alatt sikerült elkészítenie debütje méltó folytatását.
Remekül fogadott első lemeze után nagy nyomás nehezedett Santigoldra, ám az énekesnőnek négyévnyi munka alatt sikerült elkészítenie debütje méltó folytatását.
Hazai és határon túli amatőr zenekarok is nevezhetnek május 7-től az Internetes Hangfoglaló 2012. elnevezésű könnyűzenei tehetségkutató versenyre. A fődíjas bandát a közönség választja ki, a szakmai zsűri pedig nyolc kategóriában dönt értékes nyereményekről.
Átdolgozta a Beastie Boys legismertebb számát, a (You Gotta) Fight for Your Right (To Party!)-t a Coldplay. A Hollywood Bowl-ban tartott koncertjükön Chris Martin és csapata a pénteken rákban meghalt Adam Yauch-ra emlékezett.
A stílusteremtő bandának több mint tíz éve jelent meg albuma.
Európai "mini" turnéra indul a Quimby, az első állomás Berlin, ahol a hét végén kétszer is fellép a magyar zenekar.
Bob Geldof jelenlétében kezdődött el pénteken az első budapesti Hay Fesztivál. Az irodalmi és művészeti programsorozatnak az ír rockzenész, politikai aktivista mellett vendége több más világhírű alkotó is.
Nemsokára a Pepsi új dobozán a popsztár kései fotóját láthatjuk. A terméken található kép csak egy eleme az üdítőitalokat gyártó cég új marketingstratégiájának.
A legendás hangszert, a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményének kiemelkedő darabját csütörtökön meg is szólaltatta Szecsődi Ferenc Liszt-díjas érdemes művész.
Mínusz második napot is tartanak az idei, 20. Sziget fesztiválon: augusztus 5-én vasárnap az 5. magyar dal napját rendezik meg több mint hetven előadóval, tizenegy órán át. A színpadok többsége megszokott helyéről elköltözik, újra kell tanulni a térképet is.
A The White Stripes aktívabb fele a zenekar feloszlása után sem ült a babérjain, hanem inkább elkészítette önálló bemutatkozását: itt az első Jack White szólólemez, a Blunderbuss!
A légkonditól meg lehet fázni, a ventillátor csak kavarja a levegőt, a legjobb megoldás viszont egyszerre frissítő és szórakoztató. Ha emellet felejthetetlen élményekre is vágysz, a Hegyalja Fesztiválon a helyed.