Bensőségesen és színpadiasan túláradó érzelmek; barokkos kamarazene és előremutató, modern pop. Az előadás a zene és a színház sajátságos keveréke, amelyhez hasonlót legutóbb a Tiger Lillies mutatott be a Trafóban.
Bensőségesen és színpadiasan túláradó érzelmek; barokkos kamarazene és előremutató, modern pop. Az előadás a zene és a színház sajátságos keveréke, amelyhez hasonlót legutóbb a Tiger Lillies mutatott be a Trafóban.
Az abszolút közönségkedvenc brit sztárénekes már a hetedik Echo-díjat vehette át Berlinben - Heidi Klum sem tudott ellenállni neki.
Fákó Árpáddal az egykori Hús zenekarról, és annak XXI. századi továbbéléséről, a Millenniumi Húshangversenyről beszéltünk volna, de az élet közbeszólt: február folyamán FeLugossy, Fákó és Kiszeljov Andrej olyan hangfelvételeket készítettek, amiből - remélhetőleg még ebben az évben - összeállhat egy feLugossy duplaalbum.
Eljárási hibák miatt csütörtökön felfüggesztette az egyiptomi legfelsőbb bíróság a Hisam Talaat Musztafa milliárdos egyiptomi üzletemberre kiszabott halálos ítéletet, amelyet korábban Suzanne Tamin libanoni énekesnő megöletése miatt szabtak ki rá.
A 2006-ban alakult Rorschach egy 2002 óta létező középiskolai baráti zenekarból formálódott újjá, világosan körvonalazott zenei elképzelésekkel.
Amikor a Welwyn Garden City-ből érkező rock-trió 2005-ben berobbant a zenevilágba a "Young for Eternity" lemezével, már érezhető volt, hogy Billy, Charlotte és Josh nagy jövőnek néznek elébe, amit be is bizonyítottak a 2008-ban piacra dobott "All or Nothing" albumukkal. Közeleg a folytatás: a banda idén ismét stúdióba vonul, hogy immár harmadik lemezével kápráztassa el a rajongó tömegeket.
A populáris kultúra „szemetéből” építkező Gorillaz a 21. század hangzásvilágát találta el; jön a folytatás a harmadik albummal.
A külföldi sztárok közül Billy Idol és a Massive Attack, a magyar könnyűzene élvonalából Ákos és a Quimby is már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon
A Wall Street különös módját választotta a megemlékezésnek. Luxuszongorákkal pakolta tele a tőzsde épületét.
Tavaly kitúrták az együttesből a Sugababes alapító tagját, aki most azt akarja elérni, hogy vagy fizessenek neki több millió fontot a Sugababes név használatáért, vagy válasszanak más nevet.
Ha már a közönségük nagy része nem érti a szöveget, látványban próbálnak odatenni a német együttes tagjai. Márciusban ér a turnéjuk Budapestre.
A TAKE FIVE bemutatja:
BUDAPEST – BACAU RETOUR
Hamisítatlan határátlépő mulatság szerbától horáig.
Feszes ritmusok, tempó és lendület Moldvából egyenesen a talpad alá!
Utána román zenei kortúra DJ Snare-rel.
Parkold le a DACIA-t és gyere!
Időpont: 2010. március 6. szombat 21:00
Hely: TAKE FIVE Bp. Paulay Ede u. 2.
Jegyár: 1000 HUF
Fellépők: Bácsi Gyurka és Barátai, Fanfara Complexa, DJ Snare
BÁCSI GYURKA
Falusi és városi zene Moldvából, a kétszeres FRINGE-díjas zenekartól.
Kétszer lefőzött talpalávaló!
www.myspace.com/bacsigyurka
Lázár Zsófi – dob
Lipták Dániel - hegedű
Móser Ádám – harmonika, duda
Móser Tamás – koboz
P. Szabó Dániel – cimbalom
FANFARA COMPLEXA
Kortárs folkmuzsika moldvai és balkáni forrásokból dzsesszer hozzáállással.
Hallgatni sem utolsó, de úgysem lehet tánc nélkül megúszni…
www.myspace.com/fanfaracomplexa
Bede Péter – altszaxofon
Sófalvi Kiss Csaba – tenorszaxofon
Róka Szabolcs – koboz
Balogh Kálmán - cimbalom
Novák Csaba – basszusgitár
Benke Felix – dob
PARTY POPULAR.RO
A ZUBOLY ELECTRIC-ből ismert DJ SNARE-rel
manele -beatbox-etno-nunta
21:00 – 01:00 MOLDVAI TÁNCHÁZ (Bácsi Gyurka, Fanfara Complexa)
01:00 – PARTY POPULAR.RO (DJ SNARE)
További információ:
www.take5.hu
www.bbretour.blogspot.com
Médiatámogató: www.cseppek.hu