Az előző cikk folytatása.
Az előző cikk folytatása.
A vállalkozás nem éppen üveggolyókkal játszik. De majd csak évtizedek után fogjuk tudni igazán értékelni az előttünk álló néhány hetet. Mérföldköveket raknak le éppen, csooda zajlik. Köszönjük.
Halihó, díjosztás! Magyar zenei mezőny áll a kiosztókkal szemben, átveszi a díjakat, megköszöni, és tovább fabrikácsolja az életművet. Lássuk, hogy is áll a névsor!
17 állomás stílusosan időzítve, a helyszínek pedig egészen egyediek, nem mondhatók éppen popkulturális fellegváraknak. Talán érdemes végigkövetni is, nem akármilyen élmény lehet.
Tizennyolc évvel halála után emléktáblát kapott az egyik utolsó pop-rocklegenda, akinek ugyan áll már egy szobra Svájcban – ez viszont Nagy-Britannia, a popzene őshazája.
Szlovák szerző, Joseph Kolkovich Csendélet című darabjával kezdi pozsonyi hangversenyét az Európa szívében elnevezésű sorozatban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kedden este.
Az óriási párharc végül a halott ember kudarcával végződött: ő négy ütést vitt be, míg a vele szemben álló élő nő öttel zárta az év legnagyobb amerikai ütközetét.
Vannak gazdag emberek (szépek is), akik azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy ne költözzenek a Bahamákra. A legújabb világsztár inkább gazdag, mint szép, és pontosan így is tesz.
Kérdés persze, mit jelent a kínai átlagembernek Michael Jackson. Választ senki se mond, de most egy nagyon fontos lépés történt. 350 ezer dollár nem sok egy modern szentért.
A rock and rollt lehet hobbiból játszani, ahogy egy sörmeccset is. A rock and roll szabadidős tevékenység, vannak akik többet áldoznak be a szabadidejükből gitárnyűvésre. Ilyen zenekar az ausztrál Jet és az ex-Nirvana-dobos, Dave Grohl kisegyüttese, a Foo Fighters.
Nagy sikerű roma-afroamerikai világzenei koncerttel zárult az amerikai magyar kulturális évad szombat este New Yorkban; az eseményen, akárcsak az évad januári nyitókoncertjén, jelen volt Hiller István kulturális miniszter.
James Cameron a Titanichoz hasonlóan az Avatarhoz is egy slágergyanús számot választott végefőcímnek. Leona Lewis lesz az új Celine Dion?