A mai sztároknak nemcsak életükben, halálukban is meg kell küzdeniük az előítéletekkel, a netes ismeretlenség homályába bújt emberekkel. Itt a példa.
A mai sztároknak nemcsak életükben, halálukban is meg kell küzdeniük az előítéletekkel, a netes ismeretlenség homályába bújt emberekkel. Itt a példa.
Elhalasztotta Malajziába tervezett fellépését Beyonce, miután konzervatív muzulmán vallási körök azzal vádolták, hogy a koncert erkölcstelen lenne.
Madonna annyi mindent megkapott az élettől, de azt hogy Warhol szitanyomatot készítsen belőle, nos, ez nem jött össze neki, de ennek kizárólag az az oka, hogy a pr-ban Madonnánál is nagyobb spíler 1987 elején meghalt.
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) elnyerte a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) Díj a zenei jogokért elnevezésű kitüntetését.
Kalandos utazás a francia orgonamuzsika világában, Magyarország leghivatottabb "túravezetőjével”, a párizsi Conservatoire egykori kiváló növendékével, a Liszt- és Prima-díjas Fassang Lászlóval.
Furcsa eset történt San Antonióban: Amerika csak azért mer röhögni az eseten, mert nem lett végül tragédia a dologból. Zenélni veszélyes, ha az embernek apja van.
A hazai koncertpiac sajátossága, hogy a világsztárok nem nagyon fedezték még fel a vidéki városokat. Valamennyire ennek jege látszik megtörni Szegeden. Valamennyire.
Bámulatos pénzeket képesek emberek kifizetni, ha hazavihetik egy hulla darabjait – főleg ha a hulla (élő személy korában) jó hangú volt és remek csípőmozgású.
Hogy egész pontosan mit akartak az új sláger videoklipjével elérni, az még nem teljesen világos. De hogy bizonyos szempontból klasszikus, az biztos. A dal pedig lenyűgöző.
Nem mondjuk, hogy furcsa lesz az egyik legelső plakátpop-együttes nélkül, de… igen, hadd mondjuk mégis! Elmúlnak, átvonulnak a történelembe.
Ősszel került a boltokba Voga Viki bemutatkozó lemeze, a Don't Hold It Back, és a soulos, r'n'b-s hangzások hívei körében hamarosan egészen biztosan jól ismert lesz a fiatal énekesnő neve. Vele beszélgettünk.
Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművész házaspár az Extremely Hungary magyar kulturális évad keretében a hétvégén a New York-i 92Y Tisch Center for the Arts művészeti központban lépett fel, ahol a közönség az elkövetkező hónapokban több más magyar művésszel is találkozhat.