Hangszálgondok miatt három európai koncertjét is le kellett mondania az egykori Soundgarden és Audioslave énekes Chris Cornellnek, így keddi szigetes bulija is elmarad. Egyelőre nem tudni, ki lép helyette a Nagyszínpad deszkáira.
Hangszálgondok miatt három európai koncertjét is le kellett mondania az egykori Soundgarden és Audioslave énekes Chris Cornellnek, így keddi szigetes bulija is elmarad. Egyelőre nem tudni, ki lép helyette a Nagyszínpad deszkáira.
A német vagy holland fesztivállátogatók valószínűleg igazán otthon érezték magukat a Sziget második napján, ugyanis – ahogyan azt a meteorológia is előrejelezte – leszakadt az ég és a por helyét átvette a sár. A Nagyszínpad előtt kialakult hatalmas pocsolyáknak igazából egyetlen hasznuk van: lehet szórakozni a bennük fetrengőkön, miközben odafent valamelyik jellegtelen, semmilyen fellépő erőlködik. Ilyenből sajnos csütörtökön is akadt.
George Harrisonról, a Beatles 2001-ben elhunyt gitárosáról forgat dokumentumfilmet Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező. A Hörzu című programmmagazin értesülései szerint a forgatás szeptemberben kezdődik Londonban.
A Madness képében egy igazi legenda lép pénteken este a Sziget nagyszínpadára: a ska vonal valaha létezett legnépszerűbb zenekara soha korábban nem járt még Magyarországon, és nem is valószínű, hogy a jövőben sor kerülne erre, így feltétlenül érdemes lesz megnézni őket.
A Sziget pénteki felhozatala kirakodóvásár-szerűen tarka, az azonban általánosságban is elmondható, hogy a Nagyszínpadon a bulizenéké a főszerep. Legyen szó akár a Madnessről, akár Pinkről, akár Goldie-ról, az elsődlegesen szórakoztató jelleg garantált, habár akadnak azért kivételek is, mint például a Skinny Puppy.
Bartók és a népzene címmel közösen muzsikál Sebestyén Márta énekes, a Muzsikás Együttes és a Takács Quartet csütörtökön Salzauban, Schleswig-Holstein tartományban, a Németországi Magyar Kulturális Évad, az Ungarischer Akzent keretében.
Előbb-utóbb ennek is meg kellett történnie: elment az áram a Sziget nagyszínpadán. Nem volt azért olyan nagy dolog ez, mint amennyire tragikusan élték meg egyesek, az sokkal szomorúbb, hogy a Sziget első napján körülbelül ez volt a legnagyobb esemény.
Max Cavalerát nevezték már a metal Bob Marley-ának is, a Belo Horizonte gettóiból származó fémikon azonban mindig visszautasította a skatulyákat. A Sepultura legendás egykori frontembere és jelenlegi zenekara, a Soulfly negyedszerre lép magyar színpadra a Szigeten csütörtök este.
A Chemical Brothers stílushatárokon átívelő zenekar, ebből fakadóan rajongótáboruk összetétele is igen színes képet mutat. Tom Rowlands és Ed Simons 10 évvel a Dig Your Own Hole után, a Sziget csütörtöki főzenekaraként érkeznek Magyarországra.
A Chemical Brothers, Cesaria Evora és a Soulfly a legismertebb nevek a Sziget csütörtöki kínálatából, de hasonlóan izgalmas programnak ígérkezik Damon Albarn új zenekara, a The Good, The Bad and The Queen és az igazi kuriózumnak számító Tinariwen is, egyenesen Maliból.
Veszprémi koncertje után néhány nappal kórházba került Joe Zawinul billentyűs. A 75 éves jazz-zenészt szülővárosában, a bécsi Wilhelmina klinikán ápolják. A többszörös Grammy-díjas művészt az elektronikus hangzás úttörőjeként tartják számon.
Mintegy 40 ezren gyűltek össze a Sziget nagyszínpada előtt a fesztivál nulladik napján, hogy a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadása után tanúi legyenek a Locomotiv GT sok év utáni újabb jelenésének. Az LGT több mint három órát játszott, komolyan vették a koncertet, a hangulatra sem lehetett panasz – de valahogy mégsem volt az igazi.