A sikeres szólókarriert befutó rock- és popsztárok fiatalabb korban halnak meg, mint a hasonlóan sikeres popbandák tagjai - derítette ki egy brit tanulmány.
A sikeres szólókarriert befutó rock- és popsztárok fiatalabb korban halnak meg, mint a hasonlóan sikeres popbandák tagjai - derítette ki egy brit tanulmány.
Az értékelvű filmkészítésben hisz Christian Mungiu és a zsűri elnökeként is elsősorban ez a szempont vezérli - mondta a román filmrendező a Les Arcs Európai Filmfesztiválon.
Könnyebb és kényelmesebb mozgást biztosíthat a NASA fejlesztés alatt álló szkafandere. Az űrruha gyanúsan emlékeztet Buzz Lightyear, a Toy Story főszereplője zöld-fehér ruhájára.
Az első keresztrejtvények a New York World 1913. december 21-i, vasárnapi mellékletében jelentek meg. Azóta hazánkban Karinthy Frigyes és a Kispál és a borz is foglalkozott a rejtvényekkel.
December 20-tól látható a magyar mozikban a Samsara - A lét örök körforgása című dokumentumfilm. A Samsara zene és látvány. Csak ennyi, mégis jól értjük.
Mrozek Tangó című darabja már poros műnek számít, viszonylag ritkán is veszik elő - mondta a rendező. Az abszurd drámában a fiatal Arthur lép fel a hagyomány harcosaként szülei ellen.
Zalán Tibor és Huzella Péter Hetvenhét című interaktív mesejátékát viszi színre január 11-én a Békéscsabai Jókai Színház Jordán Tamás Kossuth- és Jászai-díjas színművész, rendező vezetésével.
Újrahasznosított szemétből készült hangszereken játszik egy paraguayi zenekar, amelynek egyedülálló történetét egy hamarosan debütáló dokumentumfilmből ismerheti meg a nagyközönség.
A Váczi Eszter & Quartet ez évi utolsó nagy dobására készül december 28-án a MOM Kultrális Központban.
Nem fogok hajnali négy előtt lefeküdni, és kivételesen nem azért, mert valami koszos csehóban próbálok a nyakára hágni az ország maradék bor- és pálinkakészletének.
A februári nagy bulira még várják a jelentkezőket, de lehet hogy nem fognak tudni dönteni. Lehet hogy 150 gitáros zúz majd egyszerre az Arénában?
Briliáns művészek koncerteznek a Millenárison, eléneklik a Határtalan Dalt, jótékonykodnak és igazi zenei különlegességekkel készülnek a közönségnek december 21-én.