Ismét válik Sean Penn, a többszörös Oscar-díjas hollywoodi fenegyerek. A sztár már két évvel ezelőtt is elköltözött feleségétől, Robin Wrighttól, de aztán ismét egymásra találtak. Most azonban úgy tűnik, megint felszínre kerültek a problémák.
Ismét válik Sean Penn, a többszörös Oscar-díjas hollywoodi fenegyerek. A sztár már két évvel ezelőtt is elköltözött feleségétől, Robin Wrighttól, de aztán ismét egymásra találtak. Most azonban úgy tűnik, megint felszínre kerültek a problémák.
Rembrandt Péter tagadása című festménye köré szervezte Géniuszok és remekművek elnevezésű sorozatának legújabb kamarakiállítását a budapesti Szépművészeti Múzeum: a Nincs lehetetlen - Holland Kultfeszt programsorozat keretében csütörtökön megnyílt tárlaton Rembrandt és más korabeli németalföldi mesterek további tizenhárom alkotását láthatja a közönség június 1-ig.
Éless-Szín néven magánszínházat alapított a Budaörsi Játékszín korábbi igazgatója, Éless Béla: az áprilisban létrejött, egyelőre állandó játszóhely nélküli teátrum csütörtökön mutatja be Heltai Jenő A néma levente című színművét a Fővárosi Művelődési Házban (FMH).
Különlegesnek ígérkező koncert lesz szombaton este a Művészetek Palotájában: Snétberger Ferenc gitárművész a kameruni származású énekes-basszusgitárossal, Richard Bonával lép együtt színpadra.
Úgy fest, tényleg kiheverte Chris Brown kőkemény ütéseit Rihanna: a szépség Barbadoson piheni ki fáradalmait, és egy új férfi is megjelent az oldalán. Az új pasi a szemtanúk szerint a megtévesztésig hasonlít a brutális rapperre.
Az alföldi betyárok és pásztorok világát felidéző betyártoborzót rendeznek pénteken és szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A kétnapos rendezvényen akár maguk a látogatók is betyárkodhatnak, de mindenképpen részesei lesznek a betyárok és pandúrok harcának.
A Kultúrpart lélek rovata és a Javaslap rendszeres olvasói tudják, hogy már két éve publikálok, előadok 2012-hez kapcsolódó, és valójában már a 2008 őszén összeállt erre vonatkozó konstelláció sorozat lehetséges értelmezéséről.
Szexis hollywoodi dekoltázsokról készített toplistát az Access Hollywood. Az első helyet mindenki meglepetésére Scarlett Johansson szerezte meg, aki tavaly még csak harmadik volt egy hasonló összeállításban.
Bár csak nagy jóindulattal mondhatjuk, hogy félház volt a Papp László Sportarénában, és sokaknak rányomta a bélyeget az est további részére a csaknem másfél órás várakozás, ám Beyoncé igazán mindent megtett, hogy kiengeszteljen minket: azt az amerikai álmot hozta el, amiről a magyar csak ábrándozhat. Persze Obamával.
Csaknem félszáz csapat küzd majd több száz résztvevővel a legjobbnak járó címért Szeghalmon a VII. Pörkölt- és Gulyásfőzőversenyen a hétvégén.
Amatőr zenekarok jelentkezését várják a szervezők a Zene Európai Ünnepére, június 21-re, hogy ingyenes koncerteket adjanak a budapesti 4-6-os villamosokon. A koncertekre minden zenekar jelentkezhet, aki megfelel a feltételeknek.
Tolvajok törtek be a színész Julien Enthoven házába, aki a jelenlegi francia first lady és egykori szupermodell, Carla Bruni egykori szeretője, Raphael Enthoven fivére. A betörők nem foglalkoztak a házban található számos egyéb értékkel: pikáns fotókat kerestek és tulajdonítottak el a házból.