Szemesnek áll a világ. Én így tanultam. A minap azon gondolkodtam, amikor „befordultam a konyhába”: ez tényleg igaz lenne? Ezt kellene nekem is továbbadnom, ha majd a fiaim a globális felmelegedés közepette, egy olvadó jéghegy tetején azon morfondíroznak majd - a tíz ujjukat szopogatva (mert akkor jégkrém már nem lesz), hogyan tovább?

Éppen ma olvastam a Metro újság cikkét a média riasztó híreiről, a katasztrófákkal-együtt-kell-élni életmódunkról, olaj-nélküli és mérgezett vízkészlettel-jövőképünkkel, meg hogy mi fogjuk-e a természetet leigázni, vagy fordítva?

Egyik álláspont szerint igenis MI vagyunk a felelősek, a másik ezt cáfolja. Zavaros ez kérem, mint a táj, amit az Emma orkán hagyott maga után. Apám mesélte, neki az apja még latin közmondásokat töltött a fejébe az ebéd mellé, amit természetesen neki is fújni kellett később. Kívülről. Ő meg nekem fújta, magyarokkal megtűzdelve. A korán kelőkről, meg az aranyról, arról a bizonyos takaróról nyújtózkodás közben, a hazug emberről meg a sánta kutyáról. Ma is milyen igaz, csak sokan elfelejtették már. Szemesnek áll a világ. Ma, amikor a virtuális világban már semmi nem lehetetlen, - ebben a felfordult világunkban - én is megfordítanám az egészet. Mármint az áll-a-világot. Úgy kellene mindent szemlélni, mint Örkény István, aki azt mondta, a groteszk szemléletmód az olyan, mint amikor valaki lehajol és a lába között átnéz. Ilyen világ kellene. Az újságcikk is azt mondta, a természet majd visszaveszi, ami az övé.
Van Kiút ? Vagy fel is út, le is út? Szemesnek így nem fog állni. Kerüljön felülre, ami eddig lent volt. De tényleg! Képzeljék el, hogy alattunk suhannak a felhők, a felettünk lévő földből, fűesőt kapnánk, kiderülne a gravitációtól kissé megszédült magokból, ki és mikor vetett konkolyt a búzánk közé, s ezért nincs kenyér. A fák és esőerdők hullanának alá, s átölelhetnék barátilag a bárányfelhőket, - mert ők sosem irtották őket - s így a lehetetlen lehetségessé válhatna. Nekik is. Nekünk már újat jelenthetne a feldobja a talpát kifejezés, hiszen az a fejünk helyére kerülne. A hajunk az égnek állna, - mint most is, ami körülvesz bennünket - a fejünk búbján kellene csúszni, mert kiderülne hamar, kinek volt sűrűn vaj a füle mögött. Megszűnhetne a rohangálás, és a mérgezett egerek halnának ki, nem az a sok kedves állatfaj. Közvetlenül ihatnánk az égi mannából, s nem kellene vesződni a vízszennyezettséggel. Az anyagi kérdés is megoldódna, mert a bankkártyák kihullanának a zsebeinkből, s igen hamar kiderülne, kinek volt a bőre alatt is pénz, - akiről nem is gondoltuk volna soha. A szegények és a hómleszek hamar felvehetnék, mert ők gyorsabban haladnának, mivel kevesebb vaj olvadt el a fülük mögött, s így előbb érnének a drágább bio boltokba, hogy műanyag adalékok nélküli egészséges élelmiszert vehessenek. Aki eddig koldus volt, most legyen királyfi! Nem hordanánk mobiltelefont, meg laptopokat, meg krokodilbőr aktatáskát, s így nem tudnánk kézben tartani az dolgokat (bár most is így van ez). Ezentúl a kétkezi munka becsülete visszatérhetne, mert a kezünkkel kellene támaszkodnunk a földön, s így mindenki erejéhez méltóan boldogulna. Nem emelhetné a BKV az egekig az árait, mert azok csak a földön járhatnának. Meg azért sem, mert nem közlekednének járművek. Ők is csak gyalog. A sok ellenőrt szélnek eresztenék, s ezzel megszűnne a jegyáremelés és a járatsűrűség ritkításának fordítottan arányos dilemma-problémája, amit ma senki sem ért már. A parkolóórákból visszakaphatnánk a sok elnyelt pénzérmét, s nem gazdagodnának meg feleslegesen mások rajtunk. A divat gyökeresen megváltozna, egyszerűbb lehetne, mert nem zavarnának össze bennünket azzal a sok idióta reklámmal, mert a nőknek el kellene dönteni, - mivel a szoknya állandóan a nyakukba hullana - hogy áttérnek a nadrágra.
A folyók, a tengerek visszahullanának a mennyekbe, a gleccserek önmagukba olvadnának, s aggódó gyerekeinknek így nem kellene a tetején hiába várniuk a végső megoldásra. A Nap alulról sütne, miközben az óceánokban lubickolna, és örökké ingyen meleg vizet szolgáltatna nekünk. Az Emma lentről süvítene, s ahogy araszolgatnánk centiről centire, bevésődne lassan az agyunkba annak a tudata, hogy mit is jelentett réges-régen az, hogy a széllel szemben p…….