A szoftverek és a számítógépek processzorteljesítményének fejlődésével egyre több, kizárólag emberi tulajdonságnak tartott területen veszik át a gépek a vezető szerepet.
A szoftverek és a számítógépek processzorteljesítményének fejlődésével egyre több, kizárólag emberi tulajdonságnak tartott területen veszik át a gépek a vezető szerepet.
Száztíz év, 110 kép címmel nyílt kiállítás Vadas Ernőnek, az MTI egykori fotósának felvételeiből szülővárosában, Nagykanizsán, a Magyar Plakát Házban pénteken.
A digitális mozi terjedését szeretné ösztönözni és célzottan támogatni az Európai Unió, amely azt vizsgálja, hogyan lehetséges legjobban megragadni a "digitális forradalom" nyomán az EU filmipara előtt álló lehetőségeket.
Hatalmas érdeklődéssel indult útjára a Tankcsapda zenekar legfrissebb lemeze, a „Minden jót.” Az album megjelenése a zenekar hivatalos születésnapjára esett, így nem meglepő, hogy az Alexandra Könyvesházban, közel négy órán keresztül ünnepelt több mint négyszáz rajongójával a debreceni rockzenekar.
Lovagok, sárkányok, királylányok mesebeli világa elevenedik meg a második Vibria szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten. A látogatókat harcművészet rekonstrukció, középkori játékok, lovagkori próbatételek, előadások és koncertek is várják.
Zalka Csenge Virág magyar mesemondó nagy sikerű előadásával nyílt meg a második európai gyermekfesztivál péntek este Washingtonban.
11 év után új lemezzel tért vissza minden idők egyik legfontosabb zenekara, a New York-i KISS. De kik is ők azon kívül, hogy kimázolják az arcukat, és mindent felrobbantanak?
Az eat me! egyike a magyar pop kis csodáinak. Az egyik legintelligensebb az audio-vizuális kisülésekkel is operáló elektronikus kollektíva nem változatja meg a világ ok-okozati viszonyrendszerét, ahogy a Rolling Stones sem volt képes erre, ugyanakkor szegényebbek lennénk, ha nem lennének.
Esztergomban takarékosságból lekapcsoltatta a díszkivilágítást az önkormányzat, ezért bizonytalan ideig az esztergomi bazilikát sem világítják ki - mondta el az MTI érdeklődésére pénteken a város sajtófelelőse.
Október 23-án mutatja be a tavaly meghirdetett Film-Szabadság-56 pályázat legjobb írásaiból készült hét kisfilmet a Magyar Televízió (MTV); az m1-en műsorra tűzött alkotásokban fiatal színészek mellett feltűnik Csuja Imre, Kamarás Iván és Fenyő Iván is.
Megemlékezést tartottak csütörtökön Jósika Miklós erdélyi író egykori brüsszeli lakóházában, amely jelenleg a Ten-Noey flamand kulturális központ székhelyéül szolgál.
Georges Feydeau a Hülyéje című klasszikus bohózatát mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a Jászai-díjas Tasnádi Csaba rendezésében pénteken este.