Ha már valaki partizánnak áll, azt általában nem azért teszi, hogy utána ne bántson senkit. Kyle Bean fegyvereivel viszont, akármilyen veszélyesnek is tűnnek, erre szerencsére semmi esély.
Ha már valaki partizánnak áll, azt általában nem azért teszi, hogy utána ne bántson senkit. Kyle Bean fegyvereivel viszont, akármilyen veszélyesnek is tűnnek, erre szerencsére semmi esély.
A Furcsa Művészetek Múzeumának gyűjteménye cseppet sem hétköznapi alkotásokat mutat be.
A '30-as évek Amerikájában a rasszizmus uralkodó jelenség volt, de akadtak, akik képesek voltak a változásra.
Az emberiség ősidőktől kíváncsi, mi lesz holnap, holnapután? Lehet- e azt tudni? Hogyan és kitől? A próféták és a jövendőmondók között az évszázadok során számos neves személy akadt, akire emberek milliói hallgattak.
Terrence Malick új filmjét úgy várta az itthoni közönség – legalábbis egy része, mondjuk én –, mint a Messiást, főleg azok után, hogy be sem akarták itthon mutatni.
A Magyar Táncművészeti Főiskola által, 2011 januárjában elindított, TÁMOP-3.2.4-09/1/KMR-2010-0019 azonosító számú, könyvtárfejlesztési projektje sikeresen befejeződött. A pályázat az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg; köszönet érte.
A boszorkányos kézügyességű mester az arcát nem fedi fel, csak a trükköt mutatja.
Az igazi fenyő túl drága, hullatja a leveleit, vagy egyszerűen sajnáljuk, amiért kivágták? Itt a megoldás.
Soha nem látott képek a lázadók által elfogott és kivégzett vezető holttestéről.
Különleges jótékonysági orgonahangverseny lesz december 18-án a Bátor Tábor Alapítvány támogatására.