A kávéfogyasztás az előrehaladott prosztatarák ellen is védi a férfiakat - állapították meg amerikai kutatók. A Harvard Egyetem tudósai kutatásuk során ötvenezer férfit vizsgáltak húsz éven keresztül.
A kávéfogyasztás az előrehaladott prosztatarák ellen is védi a férfiakat - állapították meg amerikai kutatók. A Harvard Egyetem tudósai kutatásuk során ötvenezer férfit vizsgáltak húsz éven keresztül.
Kedden 10 órakor megkezdődött a jegyek árusítása a 2010. május 14-ei budapesti Metallica koncertre. A limitált számú, úgynevezett kiemelt álló belépők mindössze 20 perc alatt elfogytak, így már csak normál állójegyeket és ülőjegyeket lehet vásárolni.
Felébresztették a mesterséges kómából Johnny Hallydayt. A világhírű francia énekest egy héten belül kétszer kellett kómába helyezni. A hatvanas éveit taposó zenészt legutóbb pénteken altatták el.
Idén is átadták a magyar műkritikus szakma kortárs művészeti díjait: az év legjobb képzőművészeti teljesítményének járó elismerést Csörgő Attila kapta, a legjobb kurátori munkának Mélyi József Amerigo Tot-kiállítását választották, míg a legjobb kritikai szöveg Sinkó Katalinnak a Magyar Nemzeti Galéria történetét feldolgozó írása lett.
Közös éneklésre és zenélésre várják a zenebarátokat a Magyar Rádió Zenei Együttesei: a Budapesti Olasz Kultúrintézetben tartandó szombat esti karácsonyi koncertjükre az énekkar minden szólamába és a zenekar vonósai közé is várják vállalkozó kedvűek jelentkezését.
Johnny Depp hollywoodi filmsztár, aki a hét végén életműdíjat kapott a bahamai nemzetközi filmfesztiválon, kijelentette, hogy a színészi munkáját jutalmazó díjakhoz sohasem lesz képes hozzászokni.
Összesen hetvennyolc alkotással bővíti állományát a malagai Picasso Múzeum. Pablo Picasso (1881-1937) örökösei hat rajzot és nyomatot adományoznak a spanyol festőművész szülővárosában lévő képtárnak, a múzeum ezeken kívül hetvenkét további művet vásárol.
Konferenciák, visszaemlékezések, filmvetítések, kiállítások, könyvbemutatók, kulturális műsorok és koszorúzások egyaránt szerepelnek a temesvári forradalmi emlékév hétfőn kezdődött, egész héten át tartó gazdag programján.
Őze Áron lesz a Pesti Magyar Színház új igazgatója; Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntéséről a tárca sajtóirodája hétfőn tájékoztatta az MTI-t. A teátrum új vezetője hatékonyabb kommunikációt és a népszínházi jelleg megtartását, továbbfejlesztését ígéri.
Itt az ideje, hogy minden rajongó leporolja a színes tollboáit, ugyanis újra Atlantic Citybe érkeznek a feltűnő női ruhákba bújt és erősen sminkelt nőimitátorok, vagyis a drag queenek.
Két rég kifogyott és egy CD-n soha meg nem jelent kiadvány került a boltokba a magyar újrakiadások sorozatában. Nem kopnak és nem korrodálnak.
Megjelent a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz című könyv. Tarján Tamás szerkesztővel beszélgettünk a munka nehézségeiről és örömeiről.