A Tele - Szubjektív Összművészeti Egyesület fergeteges partival várja az érdeklődőket a külön erre a célra átalakított Merlinben március 19-én.
A Tele - Szubjektív Összművészeti Egyesület fergeteges partival várja az érdeklődőket a külön erre a célra átalakított Merlinben március 19-én.
Max Cavalera a brazil Sepultura alapító énekes/gitárosaként vált a harmadik világ egyik első világsztárjává, és habár 12 éve kilépett zenekarából, neve underground fogalom. A gyakran a metal Bob Marley-jaként emlegetett muzsikussal zenekara, a Soulfly budapesti koncertje előtt beszélgettünk.
Komár Laci 1981-ben abszolút a csúcson volt, felröpítette a Hungária rock and roll partyja, de senki nem gondolta konjunkrúra-lovagnak, hisz hamarabb tolta a boogie-t, mint fenyő Miki. A Mondd, kis kócos a Komár-életmű egyik legjobban sikerült darabja, a klipben a bajai Fórum kíséri Laci bácsit.
Természetes Vészek Kollektíva és Gergye Krisztián ismét a Mu-ban, új bemutatóval. Gyomorforgató, felháborítóan egyszerű, durván öklöző, talajba döngölő gyászszertartás. Leszták Tibor a Mu színház nemrég elhunyt igazgatójának emlékére.
Macis bolt, macivarró tanfolyam, macitömés, és minden, ami mackó: az igazi, jó öreg plüssállatka (legyen az kicsi, nagy, barna vagy fekete) mindenki szívét megdobogtatja. Maciművek és Medveművek, két különleges színfolt Budapesten, ahol minden szeretetünket kiélhetjük.
Egy régi népszokást, a Gergely-járást elevenítik fel szombaton, 15 órától a Nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban - közölte az intézmény vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Patrik látja repülni a gömböket... - ez a címe Csiszér Zsuzsa festőművész kiállításának, amely március 12-től egy hónapon keresztül látható a tallinni Magyar Intézet kiállítótermében.
Visszalépett a nevezéstől a Kid's Choice Awardsra (KCA) jelölt Chris Brown R&B-énekes, akinek a díjakért folyó versenyben való részvétele ellen petíció tiltakozott, mert brutálisan bántalmazta barátnőjét.
Tragikus sors - vitális költészet címmel rendezett irodalmi estet szerdán Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Párizsi Magyar Intézet. A magyar költőről verseinek francia műfordítója, Jean-Luc Moreau, valamint három frankofón magyar költő, Tóth Krisztina, Lackfi János és Imreh András beszélgetett.
A NASA kutatócsoportjának 22 tudósa szerint folyékony vízből származó cseppek lehettek a Marson landoló Phoenix űrszonda lábán. A szakemberek egy 22 oldalas dokumentumban foglalták össze állításaikat.
Drew Barrymore-nak semmilyen kapcsolata sincs édesanyjával. A Nem kellesz eléggé sztárja 17 éves korában megszakította kapcsolatát szüleivel: anyjával, Jaid-del azóta egy szót sem váltott.
Már épül a Mafilm új műterme a fóti filmgyártó telepen; az épület, amely kétszer akkora lesz, mint a tavalyelőtt leégett Huszárik műterem volt, a tervek szerint október végére készül el.