Hetven kortárs magyar öltözéket divatbemutatón láthat a közönség kedden Milánóban, a Palazzo Isimbardiban a magyar-olasz kulturális évad keretében.
Hetven kortárs magyar öltözéket divatbemutatón láthat a közönség kedden Milánóban, a Palazzo Isimbardiban a magyar-olasz kulturális évad keretében.
Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton.
Emberi mulasztás történt, de nem Gagarin hibázott 1968 márciusában. Alekszej Leonov orosz űrhajós nemrég végre elmondhatta, mi okozta a tragikus balesetet.
Elhunyt Ugrin Gábor, a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, az Ifjú Zenebarátok Kórusa Liszt-díjas alapító karnagya, számos más énekkar vezetője.
A Gázában készült film egy személyes történeten keresztül mutatja be az izraeli-gázai harcokat. Az Este című tévéműsorban a két fiatal tehetség mesélt tapasztalataikról.
Lohinszky Loránd 12 éve nincs már színpadon, játszani ma már csupán egy-egy korábbi filmjében láthatjuk. A színházat azonban nem hagyta el, 88 évesen is megnéz minden darabot, habár – mint mondja – az előadások nagy részét nem tudja elviselni. Nem csoda: Lohinszky tagja volt annak a Székely Színháznak, amit manapság is csak „legendásként” emlegetnek. Többek közt az ő neve és játéka miatt is. A művész úr ma is szívesen emlékezik: arra a színházra, a pályatársakra, na meg a sztorikra. Például amikor, Erdős Irma feljelentette, Kovács Györggyel haragban voltak, amikor Tompa rendezett, amikor…
A hazai poptörténet legendás alakja, a Repülj kismadár, az Édes kisfiam, a Hamu és gyémánt énekesnője 1948. június 22-én született és tíz évvel ezelőtt hunyt el.
Hosszan tartó betegség után, 78 éves korában érte a halál a József Attila-díjas író- költőt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját.
Mit éreznél, ha egy hatalmas cetet látnál a lakóhelyed közelében a folyóparton? Sokkot, hitetlenséget, sajnálatot? Erre voltak kíváncsiak a belga művészek, akik egy életnagyságú bálnát helyeztek el a Temze mellett.
A Hype and Hyper magyar-angol designer blog szerkesztői 12 híres magyar életét örökítették meg minimalista stílusban. Mátyás király, József Attila és Robert Capa - kevesebb, mint egy percben.