Egy új kínai szobor áll majd a 2010-es sanghaji világkiállítás idejére Kínába költöző koppenhágai kis hableány helyére - közölte a dániai szervezőbizottság.
Egy új kínai szobor áll majd a 2010-es sanghaji világkiállítás idejére Kínába költöző koppenhágai kis hableány helyére - közölte a dániai szervezőbizottság.
A Szputnyik Hajózási Társaság ezúttal egy rendezővizsgát fogad be a Színművészeti Egyetemről. Az egyfelvonásos komédiát márciustól havi pár alkalommal műsorára tűzi a Szputnyik Műhelyben.
Torbjørn Brundtland és Svein Berge a Melody A.M. című albumukkal irányították Norvégiára a figyelmet. A 2005-ös The Understanding című lemezzel ismételten taroltak, és valószínűleg nem lesz ez másképpen Junior című, legfrissebb albumuk esetében sem.
Vedd a kezedbe az életed, legyél önmagad jó barátja, élj egészségtudatosan, sportolj, szokj le az egészségkárosító szenvedélyeidről, kezeld okosan a téged érő stresszt és konfliktusokat. Ilyen és ehhez hasonló jó tanácsokkal naponta találkozik az ember, csak épp nem tudja, hogy fogjon hozzá élete megváltoztatásához. Bizonytalanoknak, kétségbeesetteknek, de még az önmagukkal elégedetteknek is szolgálhat praktikus információkkal az Életrevaló útravaló című könyv, melynek alcíme: Legyen életed a legjobb kézben: a sajátodban!
Pedofília az egyházi berkekben: kétségkívül az egyik legnagyobb botránnyal kecsegtető beszédtéma. A reverenda alatt ágaskodó aberráció, a figyelmes és megértő atya szó szerinti hátsó szándékai joggal foglalkoztatják a közvéleményt, főleg amióta kiderült a jelenlegi pápáról, Herr Ratzingerről, hogy még bíborosként egy titkos rendeletben saját kezűleg tiltotta meg a pedofil bűnügyek kiszivárogtatását. Nos, ezzel a rendkívül zavaró témával szembesít bennünket a Kétely című film, azaz csak félig-meddig.
Április 3-án a rockzene nagy fekete pillanata érkezik el: három évvel ezelőtti koncertje után ismét Budapesten játszik a túlzás nélkül zseniális, egyben sajátos allűröktől sem mentes angolszász zenekar, a Sisters of Mercy.
Péterfy Gergely prózaíró. A legjobbak közül való. Többek között azért, mert tudja: nemcsak a mű számít, a kinyomtatott könyv, hanem az is, amit a szerző képvisel. Ebben a pillanatban viszont csak a mű a fontos: a Halál Budán című regénye az utóbbi fél év nagy irodalmi szenzációja. A szerzővel beszélgettünk.
Délután még csak biztattuk mi is az olvasókat, most pedig bejelenthetjük: a jelek szerint nem feleslegesen. Hajszállal, de Geráé a hét gólja.
Több mint ezer műtárgyat vonultat fel a Magyar Nemzeti Múzeum Szkíta aranykincsek című, kedden megnyílt tárlata.
Az ország első pólókiállítása nyílik szombaton Vácott, ahol a Bíró György által készített műalkotások legjavát láthatja a közönség.
Claire Merry modell elsősorban viharos válásával lett híres. Thierry Henry exe viszont új életet kezdett a jelek szerint.
Ha minden jól megy, nemsokára a Guiness Rekordok könyvébe is bevezetik Sakhan Dosovát. A kazah hölgy három nap múlva lesz 130 esztendős.