2009. március 21-én 17 órakor nyitja meg Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök Debrecenben A mindenség modellje című nagyszabású építészeti tárlatot. Nem mindennapi installációt építettek a Modemben a kiállításra.
2009. március 21-én 17 órakor nyitja meg Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök Debrecenben A mindenség modellje című nagyszabású építészeti tárlatot. Nem mindennapi installációt építettek a Modemben a kiállításra.
Tagcsere történt a The Unbending Trees-ben. Háry Péter, aki kezdetektől a zenekar tagja volt pár hete kilépett a zenekarból. A békés elválást követően nem tétlenked(hed)tek a fiúk, hiszen fellépések várnak rájuk, így némi keresgélés után megtalálták azt, akit kerestek, Balahoczky Istvánt, azaz Pilut.
Sokan csak legyintettek, amikor az 50 éves Madonna mellett feltűnt a 22 éves brazil modell, Jesus Luz. Kapcsolatuk azonban egyre komolyabb: a fiú már be is költözött az énekesnőhöz.
A Képregényes Világtörténet egy végtelenül szórakoztató történelemkönyv, amelyből nemcsak a gyerekek, de talán a felnőttek is tanulhatnak, nem utolsó sorban pedig humorérzéküket is fejleszthetik.
Chris Brown február 8-án, a Grammy-gála előestéjén verte meg Rihannát, akit közel két hétig kórházban kezeltek, de akkor még nem ért véget kapcsolatuk.
A minap került a boltok polcaira Johnny Cash: Remixed című albuma. És hogy miért is jó egy remixlemez? Azért, hogy a rég elfeledett, az előző generációknak kedves slágerek a mai fiatalokhoz is eljuttassanak? Vagy csak azért, hogy az új stílusok kedvelői is megtudják, mi (volt) az igazi tuti? Bárhogyan is, a zene történetében számos dal született, amelyek feldolgozott változata nagyobb sikernek örvendett, mint maga az eredeti szerzemény. Lássuk hát, szerintünk mely az a tíz dal, amely generációk óta megállja a helyét, hol így, hol úgy, legyen szó akár rap-ről, soul-ról vagy punkról.
Nincs olyan recept, amit ne lehetne megunni. Vedd a kedvenc ételed, és képzeld el, hogy egy álló hétig semmi mást nem ehetsz. A hét végére nem fogod érteni, miért éppen ezt a borzasztó, viszolyogtató, undorító moslékot választottad. És ez így van mindennel. Valaha szeretted, és miután ezt meglátták rajtad, addig tolják az arcodba, míg a beled ki nem fordul tőle.
Március 21. - Ne szépítsük, véres diktatúra kezdődött 1919. március 21-én. 133 napig tombolt a terror, amire aztán terror lett a válasz. A gyerekek se maradtak ki a dologból, őket a Margitszigetre hívták egy nagy kakaópartira. A Kultúrpart a kilencvenedik évforduló alkalmából összeállított a Tanácsköztársasághoz köthető könyves listát, hogy megmutassa, milyen volt az, amikor az elvtársak megsimogatták a pirospozsgás gyerekek arcát.
Csehország idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége, így számos cseh vonatkozású program várja a rendezvénysorozat több mint két hete alatt az érdeklődőket. A fesztivál hivatalosan a szecesszió cseh mestere, Alfons Mucha kiállításának megnyitójával indul, de a cseh irodalom, zene, táncművészet és gasztronómia is bemutatkozik a magyar fővárosban.
Négyszáztíz éve, 1599. március 22-én született Anthonis van Dyck flamand festő, a XVI. századi portréfestészet megújítója, I. Károly angol király udvarának művésze.
Az FC Barcelona szobrot emel egykori legendás magyar futballistája, Kubala László emlékére.
Szombaton új dzsessz-sorozat indul a fővárosi Klebelsberg Kultúrkúriában, ahol klubkoncertet tart a Jazz Steps Brass formáció.