Huszonkét Holló László-díjas képzőművész - festő, grafikus, szobrász - alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a debreceni HBZ magángalériában. A megnyitón átadták a Kossuth-díjas festőről elnevezett idei díjakat.

A szervezők várakozásait is felülmúlta a LOW Holland-Flamand Kultfeszt sikere. A fesztivál szűk egy hónap alatt több mint ötvenezer látogatót vonzott.

A Törökfürdő Alapítvány újabb figyelemfelkeltő rendezvénysorozatot indított a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat közreműködésével, melynek főszereplői ismét a NŐk.

Hetvennyolc éves korában elhunyt Hugo Claus, a kortárs flamand irodalom legnevesebb alakja. Gyógyíthatatlan Alzheimer-kórban szenvedett, és a liberális belga eutanáziatörvény lehetővé tette, hogy egy antwerpeni kórházban "kegyes halállal" bevégezze életét.

Szőke András legújabb filmje, a Bakkermann - Taliándörögdről a Rekordok könyvébe április 10-től látható a mozikban. A film készítői két célt tűztek ki maguk elé. Egyrészt a szórakoztatást, másrészt, hogy a legalapvetőbb élelmiszernek, a kenyérnek megmutassák azt a mára már feledésbe merült jelentéstöbbletét, amelyet évszázadokon keresztül magában hordozott.

Bakfark, Európa lantosa címmel regényes életrajzot jelentetett meg Bakfark Bálint XVI. századi lantművészről a Rózsavölgyi és Társa Kiadó. Gyárfás Endre könyvét szerdán mutatták be a budapesti Rózsavölgyi Zeneműboltban, ahol a kötet szerzőjével és hőséről Malina János zenetörténész beszélt.

A Hunyadiaknak állít emléket az Etnofon Zenei Társulás március 20-án este 19.30-kor Pécsen, a Zeneparkban az Etnofon Zenei Társulás a Királyok, szentek, vitézek című előadásával.

Március 21-én, pénteken játssza 150. alkalommal Mel Brooks és Thomas Meehan Producerek című musicaljét a Madách Színház. Az amerikai szerzőpáros darabjának budapesti bemutatóját 2006 júniusában tartották, azóta jóval több mint százezer néző váltott jegyet a Producerekre.

Jöhet bármi, egy szülő számára mindig a gyermeke áll a középpontban, néha azonban a sors közbeszól. Eric Claptonnal 1991. március 20-án megtörtént a legnagyobb tragédia, ami csak megeshet egy ember életében, fia mementója, a Tears In Heaven pedig a '90-es évek egyik legismertebb dala lett.

Hányszor tesszük fel a kérdést, tulajdonképpen mi a tánc? Vajon mit is jelent az, hogy táncolni? Lehetséges, hogy a tánc egyszerűen csak egy ritmikus mozgás valamilyen zenére, zörejre, vagy csak egy belső kényszerre? Mivel függ vajon össze a tánc, mit jelent ez számunkra?

- Édes fiam, a világ nem rólad szól! Nem lehetsz mindig a középpontban! - Pedig dehogyisnem. Hiszen mi más értelme lehetne a világnak, mint az én létezésem? Ez a meggyőződés kb. tíz éves korig tart, aztán leszoktatnak róla. Elfelejteni azonban csak keveseknek sikerül, hiszen ebből az érzésből táplálkozik legősibb ösztönünk: a halálfélelem. Amikor leperdít a világ kerekéről a centrifugális erő.

Liszt még nem járt az emberélet útjának felén, amikor Dante olvasása után már a sötétlő erdőbe jutott. Sőt, még tovább is, le egészen a pokolba. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” hangzik Dante nyomán a zenemű mottója, ám aki arra számít, hogy csak tömény bugyorzene következik, téved. A disszonanciákon, a sötét tónusokon, a szenvedésen, a kénköves ménkű homályán ugyanis újra és újra átcsillan a fény. „Szálla alá a poklokra, harmadnapon feltámada...” Bizony, bizony, itt a Húsvét.