Állóháború? Nem! Állómaraton, mely a mozgássérülteket támogatja. A kezdeményezés nemes, a nyeremény nem különben. Luxuskocsikat nyerhetnek azok, akik úgy állnak, mint a cövek. Augusztus 17-én kezdődött az a nagy beállás, és 20-ig tart.
Állóháború? Nem! Állómaraton, mely a mozgássérülteket támogatja. A kezdeményezés nemes, a nyeremény nem különben. Luxuskocsikat nyerhetnek azok, akik úgy állnak, mint a cövek. Augusztus 17-én kezdődött az a nagy beállás, és 20-ig tart.
Két robotizált prosti, egy technorajongó egyetemista, egy strici és egy jövőből jött lány. Nem valami "Zs" kategóriás sci-fi szereplőiről van szó, hanem egy kortárs japán társulat előadásában szereplő karakterekről. Az Európában turnézó Fai Fai együttes díjnyertes, My name is I love you című produkcióját a Szkénében láthatta a közönség.
Danubiando címmel rendeznek Budapesten az argentin tangónak szentelt fesztivált augusztus 23. és 30. között. Tangómaraton, világbajnokok.
Brad Pitt elment Guy Ritchie új filmjének nyersvetítésére. Olyan elemi hibát vett észre a filmben, ami ha benne marad, az egész világ Madonna exférjén kuncog. De észrevette.
Annyi, kamera előtt hittel vagy hit nélkül eltöltött év, annyi eljátszott sírás és nevetés után Eva Longoria úgy döntött: mégiscsak az az igazi pénz, amit a föld termel ki, nem a szellem.
Zombor Gábor polgármester nyitotta meg a 75 éves múltra visszatekintő Hírös Hét Fesztivált. Most egy ideig jó lesz Kecskeméten.
Egy fehér szmokingos drogárus kóborol New York Brooklyn negyedében minden késő este. Hogy mikor fogják megverni, akik nem tartják jó poénnak, még nem tudjuk.
Eddig be nem mutatott felvételek a közfigyelem boncasztalán. Yoko Ono érkezéséig egész jó hangulat volt a Beatlesen belül. Több mint családi.
A Kazári Búcsút minden év augusztus 20-án rendezik meg. A Búcsú fénypontja a Nemzetközi Néptánc Fesztivál, melyen számos neves külföldi és belföldi néptánc együttes vesz részt, de lesz Kazár Kupa Országos Pontszerző Díjugrató Lovasverseny is. A közlekedés Tufa-Taxival könnyedén megoldható a riolittufához. Bizony, hogy oda.
Egerben jártunk, találtunk egy éttermet, ahol szlovákul is olvasható volt az étlap, sőt, a szlovák étlapokra szlovák zászló hívta fel a figyelmünket. Az Arany Oroszlán egyébként nem szlovák karakterű étterem.
A Michael Jackson-saga folytatódik. Minden legenda, titkos temetés (stb.) ellenére itt az igazság. Hol van a leghíresebb holttest, és mit csinál?
Helyszín a Kincsem Park, időpont 22-e szombat – és még egy csomó fontos tudnivaló a lebonyolítással kapcsolatban. Elolvashatja őket itt.