Hétvégén debütált a brit X Faktor-ban a Band Aid jótékonysági szervezet ebola-járvány elleni küzdelmet támogató videoklipje, amelynek elkészítésében mások mellett a One Direction, Emeli Sande, Rita Ora és Ed Sheeran is közreműködött.
Hétvégén debütált a brit X Faktor-ban a Band Aid jótékonysági szervezet ebola-járvány elleni küzdelmet támogató videoklipje, amelynek elkészítésében mások mellett a One Direction, Emeli Sande, Rita Ora és Ed Sheeran is közreműködött.
Az amerikai producer, forgatókönyvíró, énekes és zeneszerző - aki olyan kultikus amerikai tv-sorozatok megalkotója volt, mint a Magnum, a Knight Rider vagy a Csillagközi romboló - 77 évesen, nyelőcsőrákban hunyt el.
Illusztrált regény készült a 2006-os chilei diáklázadásokból. A könyv alkotói Lola Larra írőnő és Vicente Reinamontes illusztrátor maguk is részt vettek a tüntetésekben.
A közönség szavazatai alapján az Ítélet Magyarországon című film nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal pedig a Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zárónapján.
A Messzelátó Egyesület programja a környezettudatosság fejlesztését és a csapatépítést állítja középpontba. A Civil Licit egyik szerencsés vállalata kreatív energiákkal és egészségtudatos ötletekkel gazdagodhat.
Rekordáron keltek el az amerikai szürrealista művész fotói és képei munkáinak eddigi legjelentősebb árverésén, a francia fővárosban: a 400 műtárgyért összesen 2,7 millió eurót (826 millió forint) fizettek.
A magyar származású világhírű festőművészről nevezték el a Párizstól húsz kilométerre délre található Antony új kulturális központját, amely szombaton nyílt meg a nagyközönség számára.
Először járt Magyarországon a Boxer Rebellion. A kétezres évek brit gitárzenei színterének egyik legizgalmasabb zenekara Budapesten, az A38 hajón lépett fel. A koncertre minden jegy elkelt.
A legjobb turisztikai imázsfilm díját nyerte el Sanghajban a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Think Hungary - More Than Expected című imázsfilmje - tudatta az MT Zrt. hírlevelében pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Táncszínház november 25-én kedden mutatja be legújabb produkcióját a Marczi Közösségi Térben. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadásában idő és halál témája fonódik össze.
November 17-én ünnepli első születésnapját a fővárosban élő embereket és az ő nagyszerű történeteiket bemutató Budapest Katalógus. Szöllősi Mátyás szerkesztővel beszélgettünk.
Nem bírt nélküle élni, felesége is követte a halálba Gera Zoltán színészt - közel egy nappal élte túl férjét. A színész lánya, Gera Judit szerint a 76 éves Helga a képtelen volt feldolgozni társa elvesztését.