Nyírő József erdélyi író novelláinak felhasználásával összeállított produkciót mutatnak be szombaton a tatai művelődési központban, a darab mesélőjét énekmondó és hegedűs kíséri, a történetet a Kenderke néptáncműhely tagjainak táncai színesítik.
Nyírő József erdélyi író novelláinak felhasználásával összeállított produkciót mutatnak be szombaton a tatai művelődési központban, a darab mesélőjét énekmondó és hegedűs kíséri, a történetet a Kenderke néptáncműhely tagjainak táncai színesítik.
Nem kell zavarba jönnünk, nyugodtan kijelenthetjük: Márai Sándor Bolhapiac című, 75 év után újra megjelent tárcanovellákat tartalmazó gyűjteménye irodalmi szenzáció.
A magyar hálaadás napjának megünnepléséhez szeretne hagyományt teremteni Pákh Imre amerikai üzletember, aki Kárpátalján magyar emlékhelyeket keresett fel és koszorúzott meg.
A köztudatban élő négy magyar néprajzi tájegység mellett egy ötödiket is bemutatnak, mint új tudományos felfedezést a Regionális néprajzi kutatások a Kárpát-medencében című tudományos ülésen, amelyet az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya közösen rendez az MTA Debreceni Egyetemen működő Néprajzi Kutatócsoportjával hétfőn, a Magyar Tudomány Ünnepe keretében Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.
Itt lenne az ideje, hogy lebontsuk a magyar kultúra határait, egyfajta nemzeti kulturális integrációt hajtsunk végre - állapította meg pénteken Sepsiszentgyörgyön Németh Zsolt. Az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának fideszes elnöke azon a tárlatmegnyitó ünnepségen vett részt, amelyet a székelyföldi városban rendeztek a Barabás Miklós Céh fennállásának 80. évfordulója alkalmából.
Erdélyi Toll című új irodalmi és művelődési folyóirattal lepi meg olvasóközönségét a székelyudvarhelyi székhelyű Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó - adta hírül csütörtöki számában az erdélyi Krónika.
Néptáncegyüttesek fellépései mellett táncház és textilkiállítás is szerepel a 13. Mezőségi Népzene és Néptánc Fesztivál eseményei között, amelyeknek pénteken és szombaton Szamosújvár ad otthont.
Tizedik születésnapját ünnepli a révkomáromi (Komárno) RÉV-Magyar Kultúra Háza, a hely, ahol 1999-ben egy fedél alá került a gasztronómia és a művészet. Ebből az alkalomból szombaton kiállítással és koncerttel ünnepelnek a központban.
Nem sért törvényt a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat magyar nyelvű buszfeliratokkal, ezt közölte a szlovák kulturális minisztérium egy panaszra válaszolva.
Felvidéki és vajdasági muzsikusok is fellépnek november 7-én Budapesten a Hagyományok Háza színháztermében. A Kárpát-medencei magyarok zenéje elnevezésű gálakoncert célja, hogy bemutassa: a népzenének, a világzenének is ott a helye a hangversenytermekben és a színházakban.
Megemlékezést tartottak csütörtökön Jósika Miklós erdélyi író egykori brüsszeli lakóházában, amely jelenleg a Ten-Noey flamand kulturális központ székhelyéül szolgál.
Egésznapos családi programot szervez vasárnap a burgenlandi Felsőőri (Oberwart) Járási Tűzoltóparancsnokság - írja az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) nemzetiségekkel foglalkozó honlapján.