A Quimby idén harmadik éve nyitja meg az Ördögkatlan fesztivált. Ennek alkalmából Kiss Tibivel, a zenekar énekesével beszélgettünk a lassan húszéves együttes jelenéről, közelgő szülinapjáról és persze a Katlanról.
A Quimby idén harmadik éve nyitja meg az Ördögkatlan fesztivált. Ennek alkalmából Kiss Tibivel, a zenekar énekesével beszélgettünk a lassan húszéves együttes jelenéről, közelgő szülinapjáról és persze a Katlanról.
A kiadók közül sokan szeretnék, hogy egy évben több hasonló rendezvény kerüljön megrendezésre, akár már ősszel.
Kardos Horváth János a Kaukázussal robbant be a köztudatba. Kevesen tudják, hogy gyereklemezt is készített, most pedig az ELMŰ-vel közösen a gyerekeket célozták meg a fenntartható fejlődésért kampányolva.
A közönség szeretete azt jelzi, a Hobo névre nem vetül árnyék. A 66 éves Földes László továbbra is járja saját magyar 66-os útját.
Az egyik legbulizósabb zenei formáció, a Parno Graszt, vasárnap mutatja be új, sorban a negyedik nagylemezét. Ez alkalomból beszélgettünk Oláh Józseffel, a zenekar vezetőjével, és László Sándor menedzserrel.
Anger Zsolt rendezőt, Jászai Mari-díjas színészt kérdeztük új darabja, a Fanrenheit 451 kapcsán arról, hogy mit jelent neki a könyv - és hogy mit nem.
Interjúkötetet írt a legendás etno-punk csapat, a Vágtázó Halottkémek (VHK) történetéről Dudich Ákos zenei újságíró.
A világhírű orgonavirtuóz, Rhoda Scott áprilisban újra Magyarországon játszik: az Arénában Varnus Xavérral lép színpadra.
A Nem beszélek zöldségeket című francia filmet a héten mutatják be a magyar mozik. Jean Becker rendezővel a Marie-Sabine Roger regénye alapján készült új filmjéről beszélgettünk.
„Ma rendbehozom a családomat” – ez a mai kibeszélőshow témája, mely tulajdonképpen Füst Milán Boldogtalanok című drámáját fedi. A Czukor Show című előadás több fesztiválon is díjat nyert, film is készült belőle. Márciustól a Belvárosi színházban látható, Dömötör Tamás rendezésében.
Nem jutott el a Cinema Totalra, de még Berlinbe se, soha. A Collegium Hungaricum filmes rendezvényének díszvendége lett volna, de a sajnos betegség közbeszólt. Sebaj, jövőre újra megpróbálja!