Két díjat is kapott pár hónap alatt Egyed Attila, az egyiket a közönség szavazatai, a másikat a szakma javaslata alapján, szerződése azonban egyelőre nincs.
Két díjat is kapott pár hónap alatt Egyed Attila, az egyiket a közönség szavazatai, a másikat a szakma javaslata alapján, szerződése azonban egyelőre nincs.
Pécsett járt a méltán világhírű ENSZ nagykövet, etológus, a csimpánzok Teréz anyája, Jane Goodall, aki évi 300 napot utazik, hogy vigyázzon a világra. Az útjairól készült film kapcsán beszélgetett a Kultúrparttal.
A Művészetek Völgyében kifejezetten fontos a népművészet és a népzene, ez eddig sem volt titok. Ferenczi György elmesélte, hogy miként jelenik meg mindez a mindennapjainkban.
A napokban debütál a tíz éves 30Y legújabb száma, a Sötét fiúk. De Beck Zolival nem erről beszélgettünk.
A Maladype ugyan átalakult, de a már megkezdett folyamat nem szakadt meg. Sőt: a Maladype Színház új tagokkal és új lendülettel indult a Balázs Zoltánnal való közös munkába ebben az évadban is. A rendező hisz abban, hogy azok a lépcsőfokok, melyeken most a társulat lépdel, pontosan afelé az előadás felé visznek, amelyek régóta foglalkoztatják.
Néptánc, standard, kortárs, freestyle - a tánc világnapján mit tehetnénk mást: ünnepeljük, ami él és táncol! Lesz rá lehetőség egész nap.
Olykor véres, brutális történetekről álmodik az egykori rock-idol, de igazán csak egy rémálomtól tart: hogy nem tud gondoskodni családjáról.
Venczel Verával ülök a Vígszínház büféjében. A kollégák egyre másra jönnek oda hozzá, hogy gratuláljanak neki a néhány napja átvett Érdemes Művész díjhoz. Eleinte kevesen vagyunk a büfében, de ahogy közeledik az idő a hét órához úgy telik meg a helység álpajeszos, álszakállas zsidókkal és buggyos nadrágban sétálgató oroszokkal.
Szervét Tibor tavaly hosszabb időt töltött külföldön, mint azt nálunk szokás. Megkérdeztük tőle, mi mindenre elegendő az Angliában szerzett tapasztalat most, hogy újra több színpadon, többféle szerepben láthatjuk itthon.
Mozgásban van a Trottel, ami nem hír, mert Rupaszov Tamásékkal akkor is éppen történik valami, amikor semmi hír róluk.
A Belmondo zenekar Szájba rágót című albuma kapcsán azokat a dolgokat kérdeztük meg Czutor Zoltántól, amikről egy lemezkritika kapcsán elmélkedni szoktak a kritikusok.
Az elmúlt években egyre többen dolgoznak azon, hogy mélyebben megismerhessük a magyar festészet történetét, az aktív kutatók közé tartozik Rockenbauer Zoltán is, akinek munkája hozzájárul, hogy Márffy Ödön (1878-1959) életművét „jobban lássuk”. Február 25-én Debrecenben, majd április elején, Budapesten a KOGART Házban nyílik Márffy-kiállítás.