Zágrábban szeptemberben először rendeznek európai irodalmi seregszemlét. A meghívottak között szerepel Nádas Péter magyar író is.
Zágrábban szeptemberben először rendeznek európai irodalmi seregszemlét. A meghívottak között szerepel Nádas Péter magyar író is.
Robert Galbraith álnéven, The Cuckoo's Calling címmel írt 450 oldalas krimit a Harry Potter-sorozat szerzője, J. K. Rowling. A regény áprilisban jelent meg, de szerzője igazi személyére csak most derült fény.
Csukás István gyermekoperát ír Balatonszárszón, és ma délután mutatják be új filmjét, a Berosált a rezesbandát a köztévében.
Spanyolországban is vizsgálni fogják a Pablo Neruda, a negyven éve elhunyt chilei híresség földi maradványait, hogy fény derüljön halálának pontos okára.
Londonban és New Yorkban is elérhető a könyvesboltokban a volt államfő életét megörökítő mű, melyet Dae Soon Kim dél-koreai politológus írt.
A londoni Sotheby's Aukciósház árverésén 962 ezer 500 fontért (csaknem 330 millió forintért) kelt el az ír író Murphy című regényének első, kiadatlan példánya.
Ezek a versek és ez a könyv – Weöres prózai munkái mellett – az egyik legfontosabb kötet, ami az utóbbi években, vagy akár a centenáriumra megjelenhetett.
Az elismert indiai írót és költőt, Vikram Seth-et kiadója az 1,7 millió dolláros (389 millió forintos) előlegének visszafizetésére kötelezi. Az író 1993-as regényének folytatásán dolgozik, de lekéste a határidőt.
Elhunyt Margócsy József, a Nyíregyházi Főiskola egykori főigazgatója kedden.
Az irodalomtörténész, egyetemi tanár 94 éves volt - közölte az oktatási intézmény kedden.
Hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál az írót, A szürke ötven árnyalatának fordítóját – írja a Könyves blog.
Megjelent az Ab Ovo Kiadó gondozásában Vitkolczi Ildikó író, fordító, tolmács legújabb kötete gyerekeknek, melyben az élet nagy kérdéseire keresi a választ a testvérpár.
Tizenpár év drogozás tapasztalatait nem lehet egyetlen könyvbe sűríteni. Mindig kimarad majd egy történet, egy pokol, egy halál egy menny.