Friss, az elmúlt másfél évben megjelent köteteket válogattunk karácsonyra. Először Pátkai Marcellt kérdeztük az Aki megette a Mona Lisát című művészeti fikciójáról.
Friss, az elmúlt másfél évben megjelent köteteket válogattunk karácsonyra. Először Pátkai Marcellt kérdeztük az Aki megette a Mona Lisát című művészeti fikciójáról.
Korunk nagy szuperhőseinek szőnyeg alá söpört küldetéseit ismerhetjük meg a Titkos Bosszúállókban.
A Smaragzöld tanulmány Neil Gaiman méltóságteljes főhajtása Sherlock Holmes és a Cthulhu-mítosz előtt.
A Malorie című regény a civilizáció bukása utáni környezetbe helyezi a generációs különbségeket.
Weiner Sennyey Tibor tizenharmadik könyve egy interaktív, elektronikus verseskötet, amely 4x33 verset válogat az elmúlt húsz év terméséből. A szerzővel beszélgettünk.
Az egyik legnépszerűbb magyar közösségi elismerést 12 éve ítéli oda a közönség a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek. Mészáros Márton újságíróval, a díj alapítójával beszélgettünk.
A Szent Efrém Férfikar a napokban elhunyt költő tiszteletére énekli Kelemen László Végrendelet című művét, amely Szőcs Géza azonos című versére íródott.
Fotósorozat Magyarország egyik legszebb temetőjét őrző kőalakokról.
A Juhász Anna vezette eseménysorozat születésnapi gálaestjére november 18-án 19.00 órakor kerül sor a Karinthy Színházban, most páros belépőt nyerhetsz az exkluzív estre, ha velünk játszol!
A Juhász Anna vezette eseménysorozat november 18-án jubilál a Karinthy Színházban, számos neves művész részvételével. Az alapítóval beszélgettünk.
Lehet-e apolitikus egy költő? Szerzőnk, aki Weöres és Hamvas Béla életművének szakértője, izgalmas és aktuális gondolatai Weöres '56-os forradalomhoz fűződő viszonyáról.
A Janikovszky Éva: Naplóm 1938–1944 című kötet bepillantást enged a legendás szerző kamasz és fiatalkori bejegyzéseibe.