Életének 71. évében, vasárnap érte a halál a József Attila-díjas költőt, a Magyar Írószövetség tagját. Temetéséről a család később intézkedik.
Életének 71. évében, vasárnap érte a halál a József Attila-díjas költőt, a Magyar Írószövetség tagját. Temetéséről a család később intézkedik.
1842. február 25-én született Karl Friedrich May, minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, az amerikai vadnyugat jegyzett szakértője.
Berzsenyi Dániel 1836. február 24-én hunyt el Niklán. A költőt a magyar romantika előfutáraként emlegetik, költészete a klasszicizmus és a romantika átmenete.
A svéd és a magyar emberek, társadalmak közös jellemzői is hangot kapnak a Jegesmedvék című, kortárs svéd drámákat összegyűjtő, nemrég megjelent könyvben.
Az új Gödör Klubban folytatódik a Kávészünet zenekar Zenélő Versek című sorozata, amelynek első klubestjén fellép Hajdú Steve, Hajós András és Saiid, az Akkezdet Phiai zenekar frontembere.
A Kossuth-díjas erdélyi magyar író 1936. február 22-én született. Legismertebb regénye a Sinistra körzet, művei közül többet is híres magyar rendezők filmesítettek meg.
Jövő héten Magyarországra érkezik E. Ethelbert Miller, a neves afroamerikai költő és aktivista. Hétfőn az Írók boltjában tart felolvasóestet, majd csütörtökön a Rózsavölgyi Szaloban vesz részt egy beszélgetésen.
Tavaly év végén, az író halálának 50. évfordulójához kapcsolódóan több Hesse-kötetet is publikált a Cartaphilus Könyvkiadó. Interjú a főszerkesztővel, Takács M. Józseffel.
Három évvel utolsó regénye, az 1Q84 kiadása után áprilisban új kötettel jelentkezik a világszerte népszerű japán író és műfordító, Murakami Haruki.
Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière 1673. február 17-én hunyt el. A francia klasszicizmus leghíresebb drámaíróját, rendezőjét és színészét a modern komédia megteremtőjének is tartják.
A Jókai Emlékbizottság hetedik alkalommal hirdette meg a Jókai-díj pályázatát. A pályaműveket 2012-ben "A magyar táj Jókai írásaiban" témában várták.
Kiss Ilona magyar grafikusművész munkája is szerepel a Tomas Tranströmer svéd irodalmi Nobel-díjas költőről szóló, a stockholmi Nobel Múzeumban szombattól látható kiállításon.