Egy memoárral és egy regénnyel is előrukkol idén áprilisban Ernest Hemingway unokája, Mariel Hemingway.
Egy memoárral és egy regénnyel is előrukkol idén áprilisban Ernest Hemingway unokája, Mariel Hemingway.
Murakami Haruki világhírű japán író az interneten várja rajongói kérdéseit bármilyen témában, melyekre ígérete szerint március végéig válaszol.
A skót Ali Smith How to be Both című művének ítélte oda az év regényének járó rangos brit irodalmi elismerést a Costa Book Awards zsűrije. Az írónő további négy versenyzővel száll harcba az Év Könyve elismerésért.
Kosztolányi kisregénye sokféle kiadást megélt már, de olyat még egész biztosan nem, mint a legújabb digitális könyvként, amelynek borítóján egy meztelen lány látható hátulról.
Az egyik legnevesebb turkológussal, török műfordítóval, Tasnádi Edittel beszélgettünk a török irodalomról, s nem mellesleg a magyarok megítéléséről Törökországban.
A Nobel-díjas amerikai születésű angol költő, a modernista költészeti irányzat legnagyobb alakja 1965. január 4-én Londonban hunyt el.
A Nobel-díjas kínai író a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának honlapján megjelent interjúban mondta: új munkájában azzal foglalkozik majd, hogy „a hatalom, a pénz és más kísértések mindenkit próbára tesznek” és „minden lélek próbakövei”.
Behódolás címmel január 7-én jelenik meg a francia író, Michel Houellebecq 6. regénye, amelyben 2022-t írunk, és egy muszlim párt kormányozza Franciaországot. A könyv már megjelenése előtt komoly hullámokat ver, ráadásul a neten már terjed egy kalózmásolat.
– Fúj de utálom, amikor valaki nem tudja kimondani – mondom, miközben a kulcsával nyitja a lépcsőház hátsó ajtaját. – Mit?
– Hogy boldog új évet.
Többek között Radnóti Miklós költő, Antoine de Saint-Exupéry francia író és Edvard Munch norvég festő művei is közkinccsé válnak január 1-jével, a 70 éves szerzői jogi védelem lejártával.
Hatvannyolc éves korában meghalt Stanislaw Baranczak lengyel költő, műfordító, polgárjogi harcos. Az 1981 óta az Egyesült Államokban élő költőt bostoni otthonában érte a halál pénteken - jelentette be a lengyel kulturális minisztérium.
A szomszéd néni idén már nem őt kéri meg karácsony előtt, hogy szedje le a függönyét, mert ő olyan szép magas.