„Ez egy eszpresszó.” Énekli Cseh Tamás a Bereményi-dalban, s a szó hallatán fényes üvegek mögött elhelyezkedő asztalok és székek vonalai bújnak elő szelíden.
„Ez egy eszpresszó.” Énekli Cseh Tamás a Bereményi-dalban, s a szó hallatán fényes üvegek mögött elhelyezkedő asztalok és székek vonalai bújnak elő szelíden.
„Demokratikus szocialista voltam. Kerültem az erőszakot, a diktatúrát, és mindig utáltam a kommunizmust” – vallja Joshua Muravchik amerikai író a szocializmus történetéről novemberben megjelent könyvének előszavában.
Weiner Sennyey Tibor PIHIK című 2015-ben a könyvesboltokba kerülő verseskötetét nem hagyományos könyvbemutatón és verskoncerten mutatták be december 17-én, a MÜSZI-ben.
Fehér Renátónak ítélték a 2014. évi Zelk Zoltán-díjat, amelyet kedd este a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtak át, Zelk Zoltán születésnapi megemlékezésével egybekötve.
A világ egyik kedvenc medvéjeként ünnepelt Paddington új kalandján dolgozik a karaktert megálmodó Michael Bond angol író.
Elhunyt Norman Bridwell amerikai grafikus, a Clifford, a nagy piros kutya írója és illusztrátora - közölte felesége, Norma Bridwell.
Anna Seghers német író eddig ismeretlen, Die Feier (Az ünnep) című drámájának töredékét mutatta be a Sinn und Form című német irodalmi lap.
Gabriel García Márquez Nobel-díjas író arcképével ellátott pénzt bocsát ki a kolumbiai nemzeti bank - erről döntött a dél-amerikai ország parlamentje keddi ülésén.
A vécén ülök, lenézek. A térdkalácsom alá pöndörített bugyim előtt betegesen, fehéren hullámzik a combom. Utálom.
Új magyar írót mutatok be. Ilyen színvonalú első elbeszélést még életemben nem küldtek nekem, és a magam részéről megtiszteltetésnek tartom, hogy a Kultúrparton óhajtja megjelentetni.
Beck Tamás költő kapta idén a Petri György-díjat, amelyet december 22-én adnak át a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Kundera tanítványból lett a bábok mestere. Meséket, színdarabokat ír, előadásokat rendez, és megrögzötten vonzódik a kisebbségi léthez. Urbán Gyula interjú.