Az égi főpostán mindenkit meghallgatnak, de természetesen dalok is vannak, sőt versek, szövegrészletek és filmek is. Meg rózsaszín papucs.
Az égi főpostán mindenkit meghallgatnak, de természetesen dalok is vannak, sőt versek, szövegrészletek és filmek is. Meg rózsaszín papucs.
Üdítő újdonságnak számít a mindössze 18 éves szerző, Kocsis Laura könyve, amely bizonyíték arra, hogy a mai tinédzserek élete éppen elég izgalmas zombik, varázslók és vámpírok nélkül is.
3 db. páros belépőt sorsolunk ki a Szarvas József és Rátóti Zoltán, valamint Lázár Balázs főszereplésével látható Kenyérpusztítók c. darab október 25-i előadására.
Szeptember 24-én a gyermekeket szórakoztató programokkal, rejtvényekkel, a felnőtteket pedig irodalmi sétánnyal és izgalmas beszélgetésekkel várta az MMA-MMKI a Hild-villában.
Az elsőkönyves szerző, Madarász Éva nemrégiben megjelent Hullámvasút című kötetéről mesélt.
Folytatódik a Zseblámpa, a videósorozat, ahol gyerekek ajánlanak jó könyveket (nem csak) gyerekeknek!
Lesz építészeti interjúmaraton, folytatódik a tesztoszteronépítészetről szóló beszélgetéssorozat, és a kutatók éjszakájára is különleges programokkal várják a családokat a Budakeszi úton.
A hagyományos decemberi időpont helyett most tartották meg a 12. Arany Medál-díjátadót a Bethlen Téri Színázban. Három hónapon belül újabb díjeső jön!
Megjelent a Föld 2 záróvizsga szerzőjének új, fordulatos kalandregénye Héjnélküli címmel. Gáspár András Gáspárral beszélgettünk.
Kiss ferenc podcastsorozatának vendége ezúttal az elsősorban költőként ismert Győrffy Ákos.
Az iskola közeledtével a nagyszülők szerepe is felértékelődik: hova is lennénk nélkülük? Ám nem csak gyakorlati, de nagyon sok szellemi segítséget kaphatunk tőlük. Erről is szól a Bodzaszörp.
A Jupiter hagyatéka szuperhőseire nem volt szükségünk, és meg sem érdemeljük őket.