A 350 éve elhunyt Zrínyi Miklós jelmondata szállóigévé vált, történelmi művein pedig generációk nevelkedtek fel. A török uralom elleni küzdelem egyik élharcosára emlékezünk.
A 350 éve elhunyt Zrínyi Miklós jelmondata szállóigévé vált, történelmi művein pedig generációk nevelkedtek fel. A török uralom elleni küzdelem egyik élharcosára emlékezünk.
Ő a legnagyobb fiú. Fájdalomherceg. Fájdalom és herceg. Fehér kesztyűs, elegáns. Szerencsés adottságok, szerencsétlen élet. Az Öreg árnyékában, az Öreg mosolyában.
Mán-Várhegyi Réka, Bajtai András és Lanczkor Gábor lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei három jelöltje. A díjátadót november 7-én tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Újra megindul a kutatás a spanyol költő sírja után, a régészek remélik, hogy most megtalálják azt a tömegsírt, ahova a spanyol polgárháborúban kivégzett híres költőt 1936-ban eltemethették.
Kinnell az 1960-as évektől kezdődően korának egyik legünnepeltebb költőjévé vált az Egyesült Államokban, 1982-ben verseinek válogatott kiadásáért elnyerte a Pulitzer-díjat és a Nemzeti Könyvdíjat is.
Random-ország, Új-Nosztalgia, Ká-Európai ismerős – a szimbolikus szófolyam forrásánál egy fiatal költő, Fehér Renátó áll. Történetek generációkról, versekről és hazáról.
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító - tudatta családja. A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál.
Ide vezet el a titokzatos költő, Velemi Névtelen verseiből született előadás. Vagy ki tudja, hova... október 18-án este minden kiderül a Sanyi és Aranka Színházban.
„Bár nem szoktam írás közben inni, két palack bort fogyasztottam el... Egy adott pont után már teljesen Janusnak képzeltem magam és rettenetesen utáltam Mátyás királyt.”
Egykori és mai költők verseivel járják körbe színészek és zenészek az erotika témáját a zenei betétekkel tarkított irodalmi felolvasóesten. Az irodalmi rosszalkodásra ezúttal az Attention-ban kerül sor október 7-én.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású költő-énekese ma ünnepli 80. születésnapját. Tizenharmadik lemeze szeptember 23-án jelenik meg.
Hivatalosan is megkapta A költészet folyója kitüntető címet a 160 kilométer hosszan kanyargó észak-kínai Csiho (Qihe), mivel költőgenerációkat ihletett meg, sok száz vers központi témája.