Különös kőtáblák rejtőzködnek Japánban, amelyek rejtélyes feliratai képesek előre figyelmeztetni az embereket a természeti katasztrófákra, sőt bizonyos esetekben meg is óvják az adott területet.

Vesszük a palackosat, akkora a választék, hogy nem is tudjuk, hová nyúljunk. Nekünk természetes. A föld lakóinak nagy része, 2,3 milliárd ember viszont nem jut elengedő tiszta vízhez.

Kénes források jelentek meg a tatai Öreg-tó keleti partján, a feltörő forrásvíz 15 fokos, kénes szagú és ízű. A forrásokat Varga Nobert légi fotográfus fedezte fel a közelmúltban.

Azt mondják, olyan kisszerű korban élünk, hogy nehezen derül ki, mit is érünk valójában. Ha egyáltalán valamit. Mások meg azt mondják, hogy minden kor egyforma, csak a benne élők értékelik másként. Minket meg majd értékel az idő. Meg a távolság. És persze vannak, akik szerint a globalizáció következtében az egész világ egy nagy falu lett, és nincs már se idő, se távolság. De az is lehet, hogy mindegyik állítás tévedés. Vagy legalábbis általánosítás. Az pedig veszélyes dolog.

Azérazmá΄ milyen dolog, gazdasági válság miatt öngyilkosnak lenni… Nem mintha nem lenne példa rá épp elég a múltból is, de hát térjünk észre, emberek! Nincs más megoldás? (Itt van például a ’gazdasági eutanázia’: ha vagyonom több mint 80 százalékkal csökken, altassanak el örökre…’) Most éppen Németország egyik leggazdagabb embere halt bele hirtelen elszegényedő önmagába, a 74 esztendős milliárdos, Adolf Merckle.

Istenbizony nem kockáztatok többet. Éljenek a stabil pontok. Belefáradtam a fogadalmakba. Mindahányan voltak valaha is, előbb-utóbb megkövültek, vagy kiderült, hogy sekély vizekre íródtak, netán elfújta őket a szél. Jobb, ha biztosra megyek.