Abszolút "best uffra" számíthatnak a nézők a 26 éves L'art pour l'art Társulat 25 éves jubileumi előadásán, szerdán a Művészetek Palotájában.

Az ipari forradalom elhozta azt a fajta robbanást, amikor gépek gyártják a gépeket, s ezzel egy érdekes dolog kerül előtérbe - mit csinálnak az emberek a szabad idejükben? Fellép az olvasás igénye, ekkor jelenik meg a sajtó, a közvéleményt formáló közeg. Ez az a kor, ahol a kultúra árucikké válik.

Izzik az UVB a tarkómon, hiába nyomtam rá kétujjnyit a gyerek méregdrága víz- és mindenálló napkréméből, elképesztő a sugárzás, a bicikliútra rásül a gumi, meg az óriáshangyára leső izgatott gyíkok. Szezon előtti csend: levél se rezdül. Majd csak a hétvégén csattannak a spaletták a bisztrók, büfék, imbiszek ablakán, és fortyogó vénusz olaj habjaiból előlépnek az eddig téli álmukat alvó, hűtőládák mélyén hibernálódott hekkek, burgerek, előregyártott rántott sajtok, és a karfiolok is, hátha a németje vega.

Van-e olyan, hogy l'art pour l'art? Létezhet-e valami – önmagáért? Cselekedhetünk-e valamit, önmagáért a puszta cselekvésért? Csak úgy? Történik-e bármi, csak úgy, mindentől függetlenül? Egy lepke ártatlan szárnylebbentése például a réten szemlélődő számára az egyik legszebb l'art pour l'art mozdulat lehet, de tudjuk jól, milyen következményekkel járhat...

Olyan országban élünk, amelyben semmi sincs a helyén: egyesek szerint elég lenne „normálissá” tenni, mások azt állítják, hogy ki kellene találni, és vannak, akik szerint csak az a baj, hogy nem merünk – vagy nem hagynak minket – elég nagyokat álmodni. A tények sem sokkal vigasztalóbbak.