Ezerkétszázötven íjász monumentális nyílzáporral, félelmetes csatakiáltásával emlékezett meg honfoglaló eleink harcairól szombaton Ópusztaszeren; a "Nyílzáport" második alkalommal rendezték meg a történelmi emlékparkban.
Ezerkétszázötven íjász monumentális nyílzáporral, félelmetes csatakiáltásával emlékezett meg honfoglaló eleink harcairól szombaton Ópusztaszeren; a "Nyílzáport" második alkalommal rendezték meg a történelmi emlékparkban.
Egy színházi fesztiválnyi előadást láthat a közönség az idei Szigeten: a programban összesen 35 magyar és nemzetközi színházi és táncprodukció, illetve performansz szerepel. Az Óbudai-szigetre látogatók a Múzeumok Fesztiválján 12 közgyűjtemény programjaival találkozhatnak, míg az Összművészeti Fesztiválon komolyzenei koncertek és felolvasóestek is várják a fesztiválozókat augusztus 13. és 17. között.
A tuberkulózis-járvány okozhatta a világ legősibb városaként ismert Jerikó vesztét - állítják a kutatók. Jelenleg évente kilencmillió friss tébécés esetet diagnosztizálnak, köztük 450 ezer olyan megbetegedést, amelyet gyógyszer-rezisztens törzsek okoznak.
A budapesti Benczúr Házat működtető alapítvány döntése értelmében megszűnt a Városliget közelében található kulturális központ. A Benczúr Házban az utolsó rendezvényeket egy hete tartották: július 9-én és 10-én a kulturális központ fennmaradását támogató fesztivált rendeztek neves előadóművészek részvételével.
Átadják a Veszprém Aréna rendezvénycsarnokot a hét végén. A multifunkcionális létesítmény egy év alatt készült el 4,7 milliárd forint értékű beruházás eredményeként. A munkálatokon 75 kivitelező dolgozott 2007. júniusától kezdve.
Gömör-Tornai Fesztivál kezdődik csütörtökön a szlovák és a magyar történelmi gyökerű térségek kapcsolatainak erősítésére a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet és helyi intézmények szervezésében.
Barokk cukorszobát készített Kopcsik Lajos Oscar-díjas cukrászmester; a világon egyedülálló látványosságot szerdán avatták fel Egerben a mester nevét viselő egri múzeumban, a Kopcsik Marcipániában.
Két, sertésbélből készült óvszerre bukkantak egy középkori fóliánsban a salamancai egyetem könyvtárában - a lelet a feltételezések szerint a XIX. századból származik.
Robert Kennedy az 1968-as amerikai elnökválasztások biztos esélyesének számított: bátyja, az 1963. november 22-én meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy emléke még élénken élt az amerikai köztudatban. Öt évvel testvére után az ifjabbik Kennedy is erőszakos halállal távozott az élők sorából, és a merénylet körülményei legalább olyan ellentmondásosak, mint JFK esetében.
Néhány hónapja még az életéért küzdött, ma zsidó kulturális fesztivált szervez a Király utcai Sirály. A Sátoros Ünnep nevű összművészeti eseményre július 26-a és augusztus 2-a között kerül sor Monostorapátiban – a kortárs zsidó kultúra jegyében.
Turisztikai szakújságíró? Amegmi? Olyan, mint az ügyvéd – mindent tud helyettem, és ha én is hajlandó lettem volna ugyanazt megtanulni, akkor nem lenne rá szükség. Azért néhány praktikus intelem elfér így a nyár közepén. Sose tudni, milyen ajánlat esik be a postaládába az utolsó pillanatban. Nekünk évente pár kiemelt nap, Németh Andinak ezek a hétköznapjai.
„Csak a kezemet figyeld, és beindul a lábad” – hívogatja a július 26-án a Ceglédi KannaBálra az ország apraját és nagyjait az Alföld kapujában elhelyezkedő 38 ezres város. A kanna is szépen szól, de olyan családbarát programok várják az érdeklődőket, mint Farkasházy Réka és a Samuband koncertje, a Beshodrom és a Kistehén kannakompatibilis folkos házibulijai, de fellép a Honeyball is, és színházi programok is várják azokat, akik szomjazzák az igazi közösségi programokat.