Folyamatosan eleget téve az egyre bővülő nemzetközi érdeklődésnek is, a MÁNE a hazai közönségre koncentrálva 10 különböző előadásból álló programsorozatot állított össze a Hagyományok Háza színpadára.
Folyamatosan eleget téve az egyre bővülő nemzetközi érdeklődésnek is, a MÁNE a hazai közönségre koncentrálva 10 különböző előadásból álló programsorozatot állított össze a Hagyományok Háza színpadára.
A táncház napján, a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza május 3-i közös eseményén a Liszt Ferenc téren szabadtéri programok, este pedig különféle tájak népzenéje várja a közönséget.
44. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti, összművészeti eseményét.
Eredményes kínai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Népi Együttes, hogy vasárnap már újra színpadra álljon, ezúttal gyimesi és szekszárdi gyermektánccsoportokkal.
A néphagyomány értékeiről, a hagyományközvetítés sajátos módszertanáról szól az idén harmadik alkalommal megvalósuló Szakmai (élmény)nap, amelyen Gyermekkultúra mesterszakos hallgatók vesznek részt.
A Magyar Állami Népi Együttes a magyar kultúra hetén ismét Szatmárnémetiben szerepelt. Az Egycsillagú égbolt programsorozat keretében a Körtánc című összeállítással léptek színpadra.
Január 23-án ünnepi esemény keretében adják át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot a Hagyományok Háza Színháztermében.
Vidám meglepetést tartogatott a vasárnap kora délután a Szent István téri Advent Bazilika vásárban: a Magyar Állami Népi Együttes táncosai bukkantak elő a faházak mögül és rövid előadásuk után szinte az egész tér táncra perdült.
Külhoni néptáncszínházak és népszerű budapesti együttesek a Határtalan Táncfőváros programjában, október 25-27. között, a Hagyományok Házában.
A 30. jubileum alkalmából ünnepi évadát kezdi a Fonó. A 2024/2024-ös évadban a Fonó30 sorozatban a szcéna számos neves előadója áll színpadra a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával.
Szeptember 14-én harmincötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Táncházak Éjszakája - Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatság. A nagyszabású eseménynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont.
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című szeptember 8-ai előadása egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.