Kultúrpart


Világrengető felolvasás Marosvásárhelyen

Világrengető felolvasás Marosvásárhelyen

2010. 11. 16. | Kultúrpart

Hatházi András A Világrengetők című, két részes szappanoperájával indítja a felolvasószínpad sorozatban meghirdetett előadásait a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
A sorozat elsődleges célja ismerkedni és a közönséget is megismertetni a kortárs erdélyi magyar drámával. A tervek szerint az évad során rendszeresek lesznek a felolvasószínpadi bemutatók.

tovább
A 90 ÉVES SZABÓ DUCIT KÖSZÖNTÖTTÉK

A 90 ÉVES SZABÓ DUCIT KÖSZÖNTÖTTÉK

2010. 11. 11. | Kultúrpart

Az egykori Marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja és közkedvelt színésznője Szabó Duci, Szentgyörgyi díjas művésznő, 2010. november 10-én ünnepelte 90. születésnapját.
Ebből az alkalomból a művésznőt a Székely Színház Egyesület nevében Kilyén Ilka elnök, a Tompa Miklós Társulat nevében Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár köszöntötte otthonában.

tovább
Gondolatok egy évforduló kapcsán

Gondolatok egy évforduló kapcsán

2010. 11. 05. | Kultúrpart

Az 1989-es rendszerváltást követően nagyon sok erdélyi magyar pedagógus vonult nyugdíjba, abbahagyva a diktatúra éveiben kifejtett oktató-nevelő munkáját. Az egyre nagyobb méreteket öltő pedagógushiány pótlására indították el Marosvásárhelyen 1990 októberében a kántortanító-képzést.

tovább
FORREST GUMP A MONARCHIÁBAN

FORREST GUMP A MONARCHIÁBAN

2010. 10. 21. | Kultúrpart

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2010/2011-es évadának első nagytermi bemutatója Jaroslav Ha¹ek – Spiró György ©VEJK című komédiája, mely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös produkció.
Címszerepben: GÁSPÁRIK ATTILA. Rendező: KINCSES ELEMÉR.

tovább
Kínai politikai fogoly kapta a béke Nobel-díjat

Kínai politikai fogoly kapta a béke Nobel-díjat

2010. 10. 09. | Kultúrpart

A jelenleg is börtönben lévő Liu Hsziao-po kapta az idei béke Nobel-díjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő norvég bizottság pénteken. A kínai ellenzékit Thorbjörn Jagland, a bizottság elnökének indoklása szerint „az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért” tüntette ki a testület. „A Norvég Nobel-bizottság régóta hisz abban, hogy közeli kapcsolat áll fenn az emberi jogok és a béke között” - tette hozzá Jagland.

tovább
süti beállítások módosítása